Szovjet-magyar viszony, 1946
A Dunamelléki Református Egyházkerület budapesti Ráday Levéltárában került elő Ravasz László jegyzete 1946-ból, amelyben összefoglalta Nagy Ferenc miniszterelnökkel folytatott beszélgetését.
Az alábbi forrás bemutatja a miniszterelnök moszkvai útjának eredményeit és értékeli a hazai politikai helyzetet is. Mindamellett eddig ismeretlen tényt közöl Bethlen István, Horthy Miklós 1945 utáni sorsáról, megítéléséről is.
Dokumentum
Beszélgetésem Nagy Ferenc miniszterelnökkel 1946. május 5-én d. e. 10 -- 1/4 12-ig. Jelen volt Bereczky Albert1 is.
A belpolitikai helyzet alapja a koalíció. A koalíció mindig válságban van. Csak a legnehezebb erőfeszítéssel, az elnök személyes befolyásával tartható fenn. Pedig a koalíció a helyzet kulcsa. Ha ez felbomlik, jő a chaosz. Két oldalról jő a veszedelem. A munkáspártok sztrájkja vagy szabotázsa megszünteti a közlekedést, a bányákat, a közüzemek munkáját. Az orosz azonnal beavatkoznék, mert egy általános sztrájk a jóvátételt fenyegetné.
Õ eleinte azt hitte, hogy a Kisgazdapárt lassan a teljes hatalom birtokába léphet. De ha a parlamentben tapsolnak Mindszentynek, délután már jött az orosz számla. Most a 200 vagon cukrot kívánták vissza (az országban csak 400 volt), majd a vasút helyreállítására adott 11 millió dollár visszafizetését követelték, azután a jóvátételi szállításokat. Így kellett a március 12-iki (VII. törvény: a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről.) döntést meghozni s megszabadulni a tehertételektől.
Az orosz kérdést rendezni kellett. Mi csak akkor élünk, ha Oroszországgal jó barátságban élünk. Ezért határozta el, hogy jóakaratú, őszinte oroszbarát politikát követ. Ezért ment Moszkvába.
A moszkvai út eredményével meg van elégedve. Kiderült, hogy Moszkva a kormánnyal inkább tárgyal, miként a kommunista párttal. Kétszer beszélt Sztálinnal 5-7 óra hosszat, ötször Molotovval, összesen 10-15 óra hosszat. Mindig szívesek voltak, követelésekkel nem álltak elő, a kérdéseket jóindulatúlag tárgyalták és sok részben teljesítették.
A megbeszélések három csoportba tartoznak.
1. Gazdasági kérdések. A jóvátétel rendezésére ugyanolyan bánásmódot értünk el nagy hátralékunk ellenére, mint Finnország és Románia túlfizetése mellett.2 Kocsiparkunkat kiegészítik 35 vagonra és 1500 mozdonyra sic!.3 Ami náluk van, visszaadják, ami a másik két nagyhatalomnál van, visszakérik.
2. Orosz-magyar viszony. a) Sztálin kérdezte, hogyan viselkedik a megszálló orosz sereg. Egyre jobban, volt a felelet. Eleinte sok panasz volt, ma már kevesebb. De maga a megszállás borzasztó teher. Ez megszűnik, mondta Sztálin, a békekötés után csak egy kis csapat marad benn az országban a békekötés teljesítéséig.4
b) 640 ezer hadifogoly van Oroszországban. Ezeknek megkezdik a hazabocsátását. Nagy Ferenc kérte, először a munkásokat és a parasztokat bocsássák haza, azután másokat, mert a munkáskézre nagy a szükség.5 Kérdezte, mi van Bethlennel? Nagy Ferenc: Azt sem tudjuk, hol van. Itt, felelte Sztálin. Hazaküldjem? Ha hazajön, most lecsukják és népbíróság elé állítják, felelte Nagy Ferenc. Jobb, ha még marad, feltéve, hogy itt jó körülmények között él.
c) Ezt nem nekem mondta Nagy Ferenc, hanem Muraközynek.6 Kérdezte Sztálin Nagy Ferenc-et, mit akarnak Horthyval? Sokan, munkáspártiak ki akarják kérni, felelte Nagy Ferenc. Ne kérjék ki és ne állítsák népbíróság elé, tanácsolta Sztálin. Elvégre velem fegyverszünetet kötött, azonkívül öreg ember.
3. Külpolitikai kérdések. A béketárgyalásra nézve kérdezte Sztálin a Nagy Ferenc véleményét.
Jugoszláviával megvolnánk. Nincs egymáson keresnivalónk. Sztálin helyeselt. Csehszlovákiával nehezen vagyunk. A magyar őslakosság a peremen lakik, attól elfele ritkuló körben, amfiteatralisan sic! a szórványmagyarság. A kitelepítés igazságtalan, keserűséget halmoz fel. Legjobb volna a homogén részeket Magyarországhoz csatolni s oda össze lehetne terelni Csehszlovákia minden magyarját, kb. 650 ezret. Ezzel szemben Cseh- szlovákia a teljes kitelepítést akarja, s a magyarságot egyénenként, illetve családonként szétszórná egész országában. Morvaországban, Árvában stb. Sztálin azt felelte: Csehországot a kitelepítéstől eltéríteni nem lehet. Csak így tudja megoldani legnagyobb belpolitikai kérdését: a cseh és szlovák egyensúlyt. De arra számíthatunk, hogy az országban visszamaradó magyarok egyenjogúsításáért és szabadságjogaiért ők mindig síkraszállanak.
Romániában 2 500 ezer magyar lakik bezárva az ország belsejében. Nagy Ferenc ismertette a különböző kívánságokat a magyar határkiigazítás tár- gyában. Sztálin azt kérdezte Molotovtól: mit mond a Romániával kötött fegyverszüneti szerződés Erdélyre? Molotov felolvasta: Ha Románia kötelességét pontosan teljesíti, joga egész Erdélyre vagy jó részére a béketárgyalásokon elismertetik. Megállapítom, mondja Sztálin, hogy ez nyújt önöknek némi jogalapot a határkiigazítási igényekhez.7
Nagy Ferenc8 arról panaszkodott, hogy Mindszenty és az úgy nevezett ellenzék a demokráciának minden hibáját felhányják, de eredményeit és értékeit nem. Én rámutattam az országban terjedő elkeseredésre. Az ifjúság már nem a kormányé, az értelmiség nagy része ellene van, a munkások keserűek, mindenki antiszemita.9 Bármikor megtörténhetik egy fegyveres kirobbanás. A levegőben lóg egy szélsőséges baloldali forradalom, ellenforradalmi kísérletekkel, most, a béketárgyalás előtt. Nagy Ferenc azt mondta, csak addig akar helyén maradni, amíg ezt levezeti s a nemzetet átvezeti a békekötés utáni normális állapotba. Tudja, hogy van egy határ, amelyen túl a magyar nép nem megy balra, ha agyonverik is. Ezt neki is respektálnia kell.
Mondtam, hogy nehéz helyzetben van a reformátusság. A katholikusokkal a keresztyén egységet okvetlen tartania kell, mert a mai helyzetben az egész keresztyénység együtt áll vagy esik. De ugyanakkor nem mehet vele napi politikai kérdésekbe, a kormányzattal szemben merev totális ellenzékiségbe, mert ezzel az egyházüldözést idézi fel. Örömmel hallottam Nagy Ferencnek azt a tervét, hogy a keresztény egyházak fejeivel értekezletet tart, mint maga is keresztény ember.
Ráday Levéltár Budapest -- RL C 141. Ravasz László eredeti hatoldalas kézirata aláírás nélkül.
JEGYZETEK
1 Bereczky Albert (1893-1965) 1930 óta református lelkipásztor Budapesten. 1945 után államtitkár a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérumban. 1948-ban, Ravasz lemondatása után, megválasztják a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé. A református békepapi mozgalom meghatározó alakja haláláig.
2 A moszkvai tárgyalások során Sztálin hozzájárult, hogy a békeszerződés által Magyarország részére előírt jóvátétel-fizetési kötelezettség határidejét az addigi hatról nyolc évre emeljék.
3 Ravasz László felcserélte a számokat. A Szovjetunió valószínűleg 35 mozdonyt és 1500 vagont szándékozott visszaadni Magyarországnak. Az 1945 előtti vasúti járműállomány (kb. 70 000 jármű) mintegy 70%-át még a háború alatt külföldre hurcolták, az országban maradt mozdonyoknak és kocsiknak csaknem fele elpusztult a hadiesemények miatt. A vasúti szállítóeszközök 40-70%- át 1945 nyarán még a szövetséges hatalmak igényei kötötték le.
4 A szovjet megszálló csapatok a párizsi békeszerződés (1947. február 10.) után sem hagyták el Magyarországot. A nagyhatalmak Párizsban elismerték a Szovjetunió jogát csapatainak Magyarországon történő állomásoztatására az osztrák államszerződés aláírásáig (1955. május 15.). A szovjet hadsereg végleges kivonása Magyarországról csak 1991. június 19-én következett be.
5 A Szovjetunióból 1947. szeptember 30-ig kb. 100 ezer hadifogoly térhetett haza. 1947 és 1953 között nagyobb hadifogoly-szállítmány nem érkezett Magyarországra.
6 Muraközy Gyula (1892-1961) 1932 óta lelkész a Kálvin téri református gyülekezetben.
7 A magyar kormány megnyugtatóan rendezni kívánta a párizsi béketárgyalásokon a legnagyobb európai kisebbség, a romániai magyarság sorsát. Ehhez szerette volna Nagy Ferenc Sztálin jóindulatát is megnyerni. Valójában, erdélyi magyarok sorsáról a békekonferencia 1946. szeptember 5-i ülésén gyors határozat született. A magyar igényeket senki sem pártfogolta, a nagyhatalmak a második bécsi döntést megelőző határokat ismerték el.
8 Innentől Nagy Ferenc a magyarországi belpolitikai helyzetről beszélgetett Ravasz Lászlóval, a moszkvai beszámoló véget ért.
9 Ravasz megállapítása erősen túlzó. Kétségtelen tény, hogy a magyar társadalom jelentős része ellenszenvvel tekintett a kommunistákra és kirívónak találta a Magyar Kommunista Párt tagjai közt a zsidók magas arányát.
Az államszocializmus kora Magyarországon
Figyelem! Az internetes keresőprogramok gyakran csak a jobboldali keret (frame) címét találják meg!
A teljes honlap elérhető itt.
Ezt a weblapot a téma iránt érdeklődők és vizsgákra készülő egyetemi hallgatók számára alakítottam ki. Célom az volt, hogy minél több háttér-információt egy helyen, könnyen elérhetően bocsássak az érdeklődők számára. Remélem, hogy sokak számára lesz hasznos a böngészés, de nem titkoltan főleg a Szegedi Tudományegyetem szigorlatra készülő történészhallgatóinak kívánok segítséget nyújtani.
A legújabbkori magyar történeti szigorlat az 1867–1990 közti kort fogja át. Jelen honlap a szigorlat harmadik részéhez, az 1945–90 közti korszak sikeres megismeréséhez szeretne hozzájárulni.
Tartalom
A szigorlat és az itt található anyagok
Hogyan készüljünk a szigorlatra?
Szigorlati kötelező irodalom
Szigorlati tételek
Minta-feladatlap
Észrevételek
A szigorlat és az itt található anyagok
Bár célja szerint ez a honlap a szigorlatra való felkészülést kívánja elősegíteni, de annál többet is nyújt. A szigorlati felkészüléshez adott tanácsok ezen a lapon olvashatók, az 1945–90 közti korszakra vonatkozó háttér-információkat pedig a baloldali keretben levő hivatkozások révén lehet elérni. Ezek mindegyike tartalmazza a szigorlatra szükséges tények, adatok teljességét (kivéve a fejlesztés alatt álló oldalakat, ahol ez még nem feltétlenül teljesül). Emellett azonban számos olyan kronológiai, statisztikai adat, sok fogalom, rövidítés vagy olyan más információ is megtalálható, amelyek ismerete a szigorlaton nem követelmény, de a korszakkal elmélyülten foglalkozók számára hasznos lehet. A későbbiekben törekedni fogok arra, hogy a szigorlati követelményekbe tartozó elemeket kiemeljem a többi adat közül.
Vissza a lap elejére
Hogyan készüljünk a szigorlatra?
A szigorlatra való megfelelő módszerű felkészülés révén a hallgatók számos pont elvesztésétől óvhatják meg magukat. Ennek ellenére ismétlődő tapasztalat, hogy sokan nem használják ki ezeket az „életmentő” lehetőségeket.
Először is, ismerni kell, hogy hogyan épül fel a szigorlat. A szigorlat három, egymáshoz hasonlóan felépülő részből áll, melyek a dualizmus, a Horthy kor és az államszocializmus témáját kérik számon. Mindegyik részben 20 pontot lehet szerezni. Az egyes részekben a 20 pont nagyjából következő módon áll össze:
· mindig van egy 10 pontot érő esszé, amely a kiadott szigorlati tételek egyikének valamely fontosabb részére kérdez rá. Ez lehet politika-, de társadalom-, gazdaság, vagy művelődéstörténeti jellegű is!
· mindig van forrásfelismerés, mely 2–3 pontot ér (vagyis a forrás fel nem ismerése esetén a megszerezhető pontok 10%-át rögtön el lehet veszteni, ami (ha mindhárom részben előfordul) egy teljes jeggyel leronthatja az osztályzatot! A forrást nem elég felismerni, hanem tudni kell keletkezésének körülményeit (többek közt idejét, szerzőjét) és történelmi jelentőségét. Természetesen, aki rosszul ismeri fel a forrást, a kiegészítő kérdésekre sem tud helyesen válaszolni…
· a többi pont tesztkérdésekből áll össze, amelyekben évszámok, fogalmak, nevek, statisztikai adatok ismeretére kérdezünk rá. Ezek szintén lehetnek politikatörténeten kívüli témájúak.
A jobb érthetőség kedvéért közlöm egy korábbi tesztsor államszocializmusra vonatkozó részét.
A legalapvetőbb hiba, amit sokan elkövetnek, az éppen az, hogy nincsenek tisztában azzal sem, hogy mi a kötelező irodalom (ezért ezt itt is közlöm). Bizonyára vannak olyan feldolgozások (sőt mint többször tapasztaltam: gimnáziumi vagy általános iskolai tankönyvek), melyekben korszakunkat lényegesen rövidebben tárgyalják. A szigorlati feladatlapot azonban kizárólag a kötelező irodalomból állítjuk össze, így aki nem abból készül, az számos évszámmal, névvel, fogalommal, vagy statisztikai adattal egyáltalán nem is találkozik. Nem csoda, hogy ezek után esélye sincs egy erre vonatkozó kérdés megválaszolására. Másrészt, a kötelező irodalmon kívüli anyagokból szerzett esetleges plusz tudást csak mérsékeltebben tudjuk díjazni a javításnál.
A szigorlati irodalom ismeretén belül külön is felhívnám a figyelmet a források ismeretére. Ezeket nem kell megtanulni, csak fel kell tudni ismerni őket. Anélkül, hogy bárkit is arra bíztatnék, hogy ne olvassa el a forrásokat, megjegyzem, hogy a forrásrészleteket általában akkor is fel lehet ismerni, ha valaki mégsem olvasta el az adott részletet. A kiválasztott néhány mondat mindig valami fontos elemet tartalmaz, amiről jól azonosítható; de csak akkor, ha a hallgató ismeri a tankönyvek tényanyagát és azt, hogy egyáltalán mely források felismerése követelmény. Aki ezzel nincs tisztában, pontokat veszthet a kérdésen.
A helyes feldolgozási módszer a forrásokkal kapcsolatban:
· egyenként el kell olvasni a forrásokat
· minden forrás esetén meg kell tanulni, hogy ki (vagy melyik testület) a szerzője, napra pontosan mikor és hol mondták el, írták alá vagy jelent meg
· érdemes fellapozni a tankönyveket annál a résznél, ahol a forrásról írnak, hogy milyen plusz információkat tudhatunk még a forrás történelmi jelentőségéről
Az esszék jó megválaszolása feltételezi a jó lényegkiemelési módszert. Ehhez érdemes áttekinteni a tételeket és ezekből témavázlatot készíteni. (Ehhez néhány példát e honlapon is bemutatok). A vázlatok elkészítése, vagy akár csak gondolatbeli összeállítása révén lényegében jó eséllyel az összes számbajöhető esszére előre, a felkészülés során fel lehet készülni, amivel a vizsgán jelentős időt is lehet spórolni, mivel nem ott kell azon gondolkodni, hogy mi is tartozik ehhez a kérdéshez. Az esszénél nagyon fontos a jó felépítettség, a logikus tárgyalás. Maga a témavázlat ugyanis nem elég, hiszen az esszé nem felsorolást jelent. A csapongó, logikátlan és zagyva mondatfüzérek szintén nem tekinthetők esszének. Triviális dolog, de törekedni kell(ene) arra is, hogy a szöveg olvasható legyen, ne pedig macskakaparás. Nem látjuk szívesen a helyesírási hibákat sem, én ki is szoktam javítani őket, de ezek miatt nem jár pontlevonás.
Ami a többi tesztfeladatot illeti, itt nehezebb tanácsokat adni. Általánosságban annyit lehet javasolni, hogy mindenki igyekezzen a fontos tényeket megtanulni (nevek, évszámok, fogalmak, rövidítések stb.) E feladat-típusokhoz jelentős segítséget adhat ez a webes összeállítás.
Vissza a lap elejére
Szigorlati kötelező irodalom az 1945–90 közti szigorlat-részhez
Tankönyvek:
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Bp. 1999., 295–494, 510–555.
Pölöskei Ferenc–Gergely Jenő–Izsák Lajos: 20. századi magyar történelem 1900–1994. Korona, Bp., 1997, 269–308, 341–372.
Források:
Romsics Ignác: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1914–1999. Osiris, Bp., 2000.
I. kötet: IV. rész (Magyarország szovjetizálása): 1–3., 6., 11., 16–20., 27–28., 34–35, 37. dokumentumok (373–382, 390–396, 420–424, 453–464, 476–489, 500–501, 516–517). II. kötet: V. rész (A Rákosista diktatúra): 1., 4., 6–8., 11., 15–16., 22., 24–26. VI. rész (Az 1956-os forradalom és szabadságharc): 1–2., 5., 11., 14., 18–19. VII. rész (A Kádár-korszak): 1., 5., 9–10., 13., 18., 28–29., 32–34., 36–37., 41., 48–49., 58–59., 61., 66., 68–70. VIII. rész (A rendszerváltozás): 10–11. dokumentumok (13–22, 24–26, 28–33, 37–38, 50–54, 69–84, 85–98, 103–105, 110–111, 124, 127–128, 137–138, 143–145, 155–163, 168–171, 175–178, 195–201, 237–246, 255–270, 274–286, 296–306, 337–346, 378–382, 387–391, 403–408, 416–426, 467–471).
Feldolgozások:
Balogh Sándor: Magyarország és szomszédai 1945–1947. Akadémiai, Bp., 1995. 5–38.
Földesi Margit–Szerencsés Károly: Halványkék választás. Kairosz, Bp., 2001., 13–49.
Fülöp Mihály–Sipos Péter: Magyarország külpolitikája a XX. században. Aula, Bp., 1998., 429–456.
Gábor Róbert: Az igazi szociáldemokrácia. Küzdelem a fasizmus és a kommunizmus ellen, 1944–1948. Bp., Századvég, 1998., 257–291.
Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete 1914–1989. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1996., 146–177.
Honvári János (szerk.): Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a 20. század közepéig. Aula, Bp., 1996., 530–546, 555–563; vagy: 2., átdolg. kiad.: Aula, Bp., 1997, 514–536, 547–562.
Kávási Klára: Kuláklista. Agora, h.n., 1991, 19–64 (nem fejezethatár).
Kiszely Gábor: ÁVH. Egy terrorszervezet története. Korona, Bp., 2000. 15–21, 51–59, 72–76, 154–190, 215 (első bekezdés).
Kiszely Gábor: Állambiztonság 1956–1990. Korona, Bp., 2001. 192–216, 272–274.
Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. HVG, Bp. 1993. 65–93.
Kósa László (szerk.): Magyar művelődéstörténet. Osiris, Bp., 2000., 493–537.
Pünkösti Árpád: Rákosi a csúcson, 1948–1953. Európa, Bp., 1996., 304–326, 424–441.
Rainer M. János: Nagy Imre. Vince Kiadó, Bp., 2002. 51–92. (az 51. oldal első bekezdésétől)
Rácz Árpád: Ki volt Kádár? Rubicon-Aquila, Bp., 2001, 9–25, 62–87, 133–145, 151–165, 189–207.
Ripp Zoltán: 1956. Forradalom és szabadságharc Magyarországon. Korona, Bp., 2002. 77–106, 132–146, 158–162, 170–189, 248–265.
Valuch Tibor: Magyarország társadalomtörténete a XX. század második felében. Osiris, Bp., 2001. 171–179, 189–200, 213–224, 246–254, 257–270, 284–313, 330–340.
Ajánlott irodalom:
Bihari Mihály (szerk.): A többpártrendszer kialakulása Magyarországon 1985–1991. Kossuth, Budapest, 1992.
Csicsery-Rónay István–Cserenyey Géza: Koncepciós per a Független Kisgazdapárt szétzúzására 1947. Tanulmány és válogatott dokumentumok. 1956-os Intézet, Bp., 1998.
Feitl István–Izsák Lajos–Székely Gábor: Fordulat a világban és Magyarországon. Napvilág, Bp., 2000. Bp., Napvilág, 2000.
Földes György–Hubai László (szerk.): Parlamenti választások Magyarországon 1920–1998. Napvilág, Bp., 1999.
Fülöp Mihály: A befejezetlen béke. A Külügyminiszterek Tanácsa és a magyar békeszerződés 1947. Héttorony, Bp., 1994.
Huszár Tibor: Kádár János politikai életrajza. 2. kötet. 1957–1989. Szabad Tér–Kossuth, Bp., 2003.
Huszár Tibor: 1968. Prága, Budapest, Moszkva. Kádár János és a csehszlovákiai intervenció. Szabad Tér, Bp., 1998.
Izsák Lajos: Polgári pártok és programjaik Magyarországon 1944–1956. Pannónia, Pécs, 1994.
Kahler Frigyes: Joghalál Magyarországon 1945–1989. Zrínyi, Budapest, 1993.
Kollega Tarsoly István (főszerk.): Magyarország a XX. században. 1-5. kötet. Babits, Szekszárd, 1996–2000.
Kopátsy Sándor: Kádár és kora. C.E.T. Belvárosi Kiadó, Budapest, é.n.
Magyarország népessége és gazdasága. Múlt és jelen. KSH, Budapest, 1996.
Miklós Tamás (szerk.): Jelentések a határokon túli magyar kisebbségek helyzetéről. Medvetánc Könyvek, Bp., 1988.
Palasik Mária: A jogállamiság megteremtésének kísérlete és kudarca Magyarországon 1944–1949. Napvilág, Bp., 2000.
Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz 1-2. kötet. 1956-os Intézet, Budapest, 1996–1999
Tilkovszky Loránt: Nemzetiségi politika Magyarországon a 20. században. Csokonai, Debrecen, 1998.
Zinner Tibor: XX. századi politikai perek. A magyarországi eljárások vázlata 1944/1945–1992. Rejtjel, Budapest, 1999.
Vissza a lap elejére
Szigorlati tételek
A tételek – mint már fentebb is utaltam rá – az esszékérdések alapját képezik, ezért érdemes rájuk nagyobb figyelmet fordítani. A tételek nem teljes egészükben képeznek egy esszét, hanem valamely fontosabb részterületük lehet a kérdés. Erre azért van szükség, mert egy egész tétel esszészerű kidolgozása időben túl nagy feladat lenne. Természetesen itt is csak az 1945-90 közti szigorlat-rész tételeit tüntetem fel. Ezek a következők:
31. A „koalíciós” kormányok (1944–47)
32. Magyarország szovjetizálása (1947–49)
33. A párizsi békeszerződés
34. A gazdaság államosítása és a tervgazdaság a Rákosi korban
35. A magyar társadalom átalakulása 1945–56 között
36. A pártállam a Rákosi diktatúra idején; az első reformkísérlet és bukása (1949–56)
37. Oktatás, kultúra, művelődés 1944–56
38. Az 1956-os forradalom
39. Megtorlás és politikai konszolidáció (1956–62)
40. Politikai élet a puha diktatúrában (1962–85)
41. A Kádár-korszak gazdasága
42. A magyar társadalom 1956 után
43. Oktatás, kutatás és mindennapi élet 1956–89 közt
44. Magyarország külpolitikája és a külföldi magyarság
45. A rendszerváltozás és előzményei (1985–90)
Vissza a lap elejére
Minta-feladatlap
Az itt közölt teszt és esszé egy 2003. júniusi szigorlat III. része volt (a dualizmusra és a Horthy-korra vonatkozó kérdéseket tehát itt nem adom meg).
- Napra pontosan mikor és az MSZMP hányadik kongresszusán született a következő dokumentum? Mi volt a megalakuló új párt teljes hivatalos neve? (2 p)
“A kongresszuson létrejövő új párt kíméletlen őszinteséggel szembenéz elődje múltjával. Elhatárolja magát a bűnöktől, a tévesnek, hibásnak bizonyult elvektől és módszerektől. Szakít a bürokratikus pártállam rendszerével, a demokratikus centralizmus elvével. Az alakuló új párt ugyanakkor az MSZMP-n belüli reformtörekvések örökösének tekinti magát. Maradéktalanul vállalja az emberi fejlődés egyetemes értékeit, a humanizmust, a szabadságot, a demokráciát, valamint az értékteremtő munka tiszteletét.
Folytatója a szocialista és kommunista mozgalom időtálló hagyományainak, magáénak vallja, hogy a szolidaritás és a társadalmi igazságosság és az emberi szabadságjogok eszméi nem állíthatók szembe egymással. Nem engedhető meg az sem, hogy a piac ellenőrizhetetlen erői felülkerekedjenek a szociális és kulturális értékeken.”
- A magyar lakosság hány százaléka volt római katolikus vallású az államszocializmus évtizedeiben? (Arányuk 1949-ben és 1992-ben kb. ugyanakkora volt.) (1 p)
- Ki volt Magyarország államfője 1967 és 1987 közt? (1 p)
- Mi volt Magyarország államformája 1949 és 1989 közt? (1 p)
- Soroljon fel legalább 4 budapesti helyszínt, ahol tüntetésre, vagy más tömegmegmozdulásra került sor 1956 okt. 23-án! (2 p)
- Mi volt az ún. “munkásellenzék”? Melyik évtizedben és milyen célokkal lépett fel ez a csoport? Nevezze meg a csoport egyik tagját! (3 p)
- Az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása és működése (esszé, 10 p)
A rendszerváltás és az amerikai magyarság
Csodák és csalódások éve, 1989-1990
A História folyóirat indulásától - 1979-tol - hangsúlyt helyezett arra, hogy a határokon túl élo vagy oda szorult magyarság történelmét a nemzet történelmének szerves részeként tárgyalja. És súlyt helyezett arra, hogy a határokon kívül született vagy emigrációba kényszerült magyar történészektol cikkeket rendeljen, közöljön. Ebben a törekvésünkben az Amerikában élo magyar történészek (mindenekelott Deák István, Domonkos László, Gáti Károly, Held József, Várdy Béla, Völgyes Iván, Sugár Péter) rendszeres segítséget nyújtottak. Mint ahogy segítették ok az 1970-80-as években a magyarországi történészek külföldi szerepléseit. Vagyis segítet-tek abban, hogy a szovjet megszállás ellenére a magyar kultúra szerves része legyen a világ tudományos-kulturális áramlatainak. Jelentos részük van abban (hasonlóan a franciaországi, angliai emigráció tagjaihoz), hogy a magyar történettudomány nemzetközi elismert-ségre emelkedett.
Várdy Béla - a Pittsburghben élo kiváló magyar történész, egyetemi tanár - a közelmúltban átfogó könyvet írt az amerikai magyar emigrációról (Magyarok az Újvilágban. Bp., 2000). A nagy ismeretanyagot mozgató, szép magyarsággal és bevallottan egyéni szenvedéllyel megírott monográfiából közlünk alább részletet. (G.)
A rendszerváltás egyik jelentos mérföldköve az 1989. augusztus 19-i, Sopron melletti "Pán-Európa piknik" volt, ahol eloször szakadt meg a négy évtizeddel korábban lehúzott vasfüggöny. Ez a Habsburg Ottó és Pozsgay Imre által közösen patronált esemény szinte csodaszámba ment akkoriban, hisz ennek következtében a Magyarországon rekedt keletnémet turisták százai keltek át szabadon, életükben eloször, a hirtelen fölnyitott osztrák-magyar határon. [...]
Szeptember 10-én a magyar kormány hivatalosan is megnyitotta a határt, s így a három héttel korábban megindult emberpatak hirtelen emberfolyammá dagadt. A keletnémetek tízezrei özönlöttek át Ausztriába, majd a teljes szabadságot és jólétet jelento Nyugat-Németországba, mely azt követoen hamar magába olvasztotta a gazdaságilag teljesen szétesett kommunista -Kelet-Németországot.
Ezek után a dolgok már rohamosan fejlodtek a keleti blokk és az egész kommunista rend teljes szétesése felé. Október elején a Magyar Szocialista Munkáspárt föloszlatta önmagát, és a párt reformirányú tagjai megalapították a Magyar Szocialista Pártot. November 9-én leomlott a berlini fal, s december 24-én, a temesvári, majd a bukaresti forradalmat követoen kivégezték a közutálatnak örvendo Ceaunescu házaspárt. A következo év márciusában és áprilisában megtörténtek a magyar választások, s május 23-án pedig beiktatták az elso posztkommunista kormányt a gyoztes Magyar Demokrata Fórum és Antall József (1932-1993) vezetése alatt. A fönt jelzett augusztusi eseményt -köve-toen néhány hónapon belül minden -kelet-európai kommunista kormány megbukott, s 1991 végére pedig az egész Szovjetunió fölbomlott.
Elismerést remélve
A kommunista rend fölbomlása és egy "nemzeti érzésu" kormány uralomra kerülése eufóriás hangulatot teremtett Magyarországon, mellyel egy idoben ugyanez az eufória elkapta és teljesen új helyzet elé állította a nyugati magyarságot is. Ebben az új helyzetben, melyben szinte minden emigráns csoport "a saját politikája igenlését vélte fölfedezni", mindegyik csoport remélte, hogy az o múltbeli muködése volt az a tényezo, mely döntoen járult hozzá a kommunista rend szétbomlasztásához, s melynek következtében jogosan várhat megfelelo elismerést az újonnan fölkerült nemzeti kormánytól. [...]
Függetlenül attól, hogy melyik csoportba tartoztak, ezek mind valamilyen elismerést vártak az új rendtol és az új kormánytól. [...] Inkább csak erkölcsi elismerést vártak, és azt a lehetoséget, hogy tehetségük szerint részt vehessenek a nemzet és az ország újjáépítésében. Ugyancsak elvárták a magyarságuk elismerését az állampolgárságuk azonnali visszaadása formájában, egy oly törvény vagy elnöki deklaráció útján, mely pontosan oly gyorsan muködött volna, mint az a törvény vagy nyilatkozat, amely oket állampolgárságuktól megfosztotta. [...]
Egypár kitüntetéstol és névleges eloléptetéstol eltekintve, ez a várt elismerés azonban az o esetükben is éppúgy elmaradt, mint azok esetében, akik korábban a teljes elzárkózás útját választották, s akik a hatalomra kerülteket egypár évvel ezelott még rendszeresen lekommunistázták az oket patronáló "dialogizálgatókkal" együtt. Ez az igen rossz kezdet a hazai rezsim és a külföldi magyarság hangadói közé már a rendszerváltás utáni hónapok folyamán jelentos éket vert. Ez az ék aztán idovel egyre nagyobb rést ütött közéjük és fokozatosan szétválasztotta egymástól a hazai hatalmon levoket és az emigránsoknak azon kisebbik részét, amely még mindig törodött Magyarországgal és a magyarsággal.
A nagy kiábrándulás kora
Ugyanezen ido alatt a hazai magyar népesség is egy jelentos metamorfózison esett át. A várt jólét helyett inkább növekvo nyomor, a remélt demokrácia helyett egy manipulált hatalmi rendszer, s a hon óhajtott új etikai rend helyett egy morális káosz szakadt a nyakába. Így hát ma már nyugodtan állíthatjuk, hogy az ország népességének nagyobbik fele a rendszerváltás utáni második vagy harmadik évet követoen általános kiábrándulástól, gazdasági nehézségektol és létbizonytalanságtól szenvedett. Ezt ma már nem kell bizonyítani, hisz a korabeli újságok hasábjai tömve vannak ezek bizonyításával. [...]
Egyesek hajlandók ezeket a jelenségeket az 1994-ben hatalomra került szocialista- szabaddemokrata kormány nyakába varrni. A valóság azonban az, hogy ezek a folyamatok már az MDF-kormány alatt megkezdodtek, s 1994-re már javában markukban tartották az egész magyar társadalmat. [...]
1993 nyarán egy többhetes magyarországi és kárpátaljai földeríto körutat tettünk, minek utána egy tizennégy nyomtatott oldalnyi körlevélben rögzítettem élményeimet. Meglátogatva egy sárospataki lakótelepen élo ismeros családot, a látogatás után a következoket vetettem papírra: "Kont már két éve állástalan. De mint jelezte, ez nem különleges, mivel az egész lakótelepen alig van egy-két ember, aki dolgozik. Államsegélyen és kegyelemkenyéren élnek, tétlenül nézik a mennyezetet, s közben átkozzák az egész rendszerváltást, amely ily nyomorba taszította oket. S ezt egy volt ludovikás, horthysta katonatiszt fia teszi, illetve mondja!" Az akkor hallottakra a következo megjegyzést tettem: "Ebben persze van valami igazság. A nagy várakozás és az 1990-es eufória után most ugyanis a nagy kiábrándulás korát éljük. A magyar társadalom erosen és mind fokozottabban polarizálódik. A remekül élo újgazdag vállalkozók és a politikailag jól helyezkedo adminisztrátor és karhatalmi réteg mellett ott vannak az alig-alig létezo szellemi emberek és az éhezo nyugdíjasok tömegei. Ugyanakkor megszunt a valamit mégis csak jelento társadalmi jóléti intézmények egész rendszere, melynek helyét a nagy ur mellett elsosorban a gog, az úrhatnámság és a rongyrázás foglalta el. Kívülrol nézve ez annál is inkább visszatetszo, mivel a rendszerváltás következtében oly emberek kezébe került a hatalom, akik valamikor szintén a nekünk szimpatikus szellemi emberek táborában voltak és nívóján éltek, s akikkel mi is együtt álmodoztunk a kommunizmus megdöntése utáni szebb jövorol." [...]
Már az MDF-kormány uralmának második felében igen nagy volt az ideológiai kiábrándulás és a társadalmi elszegényedés, mely azt a kormányt mind népszerutlenebbé tette, s mely az 1994-es választási vereségéhez vezetett. Ez a vereség azonban nem csak az MDF jövojét tette tönkre. A nemzet jövoje szempontjából sokkal jelentosebb volt az a tény, hogy a vereség nagysága az MDF által korábban favorizált hagyományos értékrendszert is megingatta és aláásta. Az MDF-politikusok tehát nemcsak saját pártjukat és egyéni karrierjüket, hanem a különben értékes és sokban követendo hagyományos értékrend lehetoségeit is tönkretették -naiv politizálgatásukkal. [...]
Pártoskodás
Az MDF-kormány hatalomra kerülésének egyik közvetlen következménye az volt, hogy a váratlanul vezeto pozíciókba került, de hatalomhoz nem szokott történészek és egyéb társadalomtudósok képtelenek voltak elfogadható viszonyt kialakítani a társadalom azon -rétegeivel, ahonnan kiszakadtak. És ez egyformán vonatkozott a hazai, valamint a külföldi magyar társadalomra. Lényegében mindenkit aszerint értékeltek, hogy hogyan viszonyul a politikai pártjukhoz, illetve az MDF által vezetett politikai koalícióhoz. Ha hazai volt az illeto, akkor MDF párttagnak kellett lennie, hogy figyelembe vegyék, értékeljék, és ne részesüljön lekezelésben. Ha pedig külföldi volt, akkor is az MDF-et kellett éltetnie, és szinte minden kritika nélkül az MDF-érdekeket kellett képviselnie új hazájában. Gyakorlatilag tehát a "ha nem velem, akkor ellenem" elvét képviselték, és nem tudták elfogadni azt, hogy egy politikailag független egyén is lehet jó magyar és jó barát. [...]
Erre az 1990 után kialakult helyzetre magyar viszonylatban sok, általam is ismert példát lehetne említeni olyan jeles egyénekkel kapcsolatban, akiket félrenyomtak és lekezeltek egyszeruen azért, mert nem akartak az uralkodó párt tagjai lenni.
Az egyik egy szegedi irodalmár egyetemi tanár esete, aki mindig a nemes értelemben vett humánus nemzeti érdekekért harcolt, s aki a rendszerváltás elott mintegy jó két évtizeden keresztül küzdött a magyar kisebbségekért, s ugyanakkor a külföldi magyar szellemi emberek százaival levelezgetett, amelyért többször meg is fenyítette a korábbi pártállam. Ennek ellenére, mivel a rendszerváltás után nem volt hajlandó beállni a hatalomra kerülo kormánypártba, a különbözo kultúrpozíciók osztogatása idején figyelembe sem vették. [...]
Külföldi viszonylatban szintén számtalan példa van erre, még oly személyek esetében is, akik életük jelentos részét a magyar kérdés elorevitelére fordították. És ez teljesen független attól, hogy az -illetok miként viszonyultak a rendszerváltás elotti politikai helyzethez, vagyis hogy a "dialogizálgatók" vagy az "anti- dialogizálgatók" csoportjába tartoztak. Mintegy két-három évvel a -rendszer-váltás után mindkét csoport soraiban voltak kiábrándultak, akiknek jelentos része megcsömörlött az egész -magyar- ügytol.
Az általános kiábránduláshoz az is hozzájárult, hogy az Antall-kormány - legalábbis kívülrol nézve - egyfajta goggel kezelte mind környezetét, mind pedig a külföldi magyarságot is. Debre-czeni József, valamint Az ismeretlen Antall József címu munkában megszólaltatott egyének tagadják ennek az állításnak a valódiságát és jogosságát. Ugyanakkor azonban még az utóbbiak írásaiban is találunk olyan megnyilvánulást, amely bizonyos fokig arra mutat. [...]
A gog és az azzal járó szervilizmus jelen volt az Antall-rezsimben is éppúgy, mint az azt megelozo kommunista és pre-kommunista rendszerekben. A szokás hatalma alapján a hazaiak nagy része mindezt természetesnek vette. A más stílushoz szokott amerikai magyarság azonban már nem volt hajlandó ezt elfogadni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
