Bolgárok és a magyar állam

A középkori bolgár-magyar kapcsolatok első jelei - vitathatatlan bizonyítékok alapján - a 9. század végére és a 10. századra keltezhetők. A Bulgáriával szembeni kezdeti, kitartó konfliktus oka a bolgároknak azon állandó, majdnem az egész 9. századot jellemző törekvése, hogy uralmuk alá vonják a Duna középső folyásának egész területét, és ezáltal a Keleti Frank Birodalommal, a horvátokkal, "Nagy Moráviá"-val és Pannóniával közvetlen szomszédságba kerüljenek. Ezen törekvések radikális megváltozása a magyar honfoglalásra vezethető vissza.

A magyar honfoglalás

A 894-896-os évek bolgár-magyar összetűzéseinek eredményeképp a magyarok Etelközből a Kárpát-medence északi vidékeire költöztek át. Ebből a térségből kiindulva nyomultak előre a bolgár állam északnyugati területei felé a Tisza, a Körös, a Maros és a Temes folyó völgyében. Egymás után foglalták el a Tisza és a Duna középső folyása közötti területeket. A bolgár uralkodónak azon kísérlete, hogy déli irányba való előrenyomulásukat a belgrádi vár előtt elterülő síkságon megállítsa, vereséggel végződött. A békeszerződés értelmében a bolgár állam gyakorlatilag lemondott a Tisza és a Duna közötti felségterületeiről. Ezzel a létrejövő magyar állam az első lépést tette meg abba az irányba, hogy meghatározó tényezővé váljék nem csupán Közép-Európa, de a Balkán-félsziget történelmét és sorsát illetően is.

Magyarok bolgár felségterületen

Míg a magyarok az ezt megelőző évszázadokban jelentéktelen szerepet játszottak a bolgár történelemben, a 10. századtól kezdve szorosan összefonódtak azzal. Pannóniában és Erdélyben való letelepedésükkel - akkoriban ezek bolgár fennhatóság alatt álltak - szétszakították a Bulgáriát közvetlenül Közép- és Nyugat-Európához kötő szálakat, és elzárták az ezen térség országaival való közvetlen kapcsolatfelvétel lehetőségétől. Ezzel magyarázható, hogy a 9. századra jellemző gyakori bolgár követjárások a frank udvarba és Itáliába a 10. századra csupán két látogatásra szorítkoztak a német császár udvarában: 965-ben Magdeburgban és 973-ban Quedlinburgban járnak.
A bolgár-magyar viszony a területek átengedése révén konszolidálódott, sőt a két állam közötti szövetségi viszony létrehozásához vezetett. A Bizánc számára végzetessé váló, 917. augusztus 20-án megvívott acheloji csatában magyar csapatok Bulgária szövetségeseiként vettek részt. Egy hosszantartó konfliktus után a bolgár cárnak, Nagy Simeonnak (893-927) sikerült szövetségesi kapcsolatokat teremtenie Árpád fejedelemmel. A következő évtizedekben éppen ez az a szövetség, mely Magyarország aktív, 934. évi, Konstantinápoly irányában való terjeszkedésének alapját képezte. [...]

Kalandozások görög területen

Egy a bizánci császársággal való rövid, 945-től 959-ig tartó békés időszak után a magyarok újrakezdték a bizánci területek elleni rajtaütéseiket. A vereség ugyanis, melyet I. Ottó német császár csapatai 955-ben a Lech mezején mértek a magyarokra, megakadályozta a magyarok nyugat felé irányuló támadásait. Magyarország politikájának súlypontja fokozatosan a Balkán-félszigetre helyeződött át.
959-ben, 960-ban és 961-ben a magyarok a bolgárok közvetítésével és támogatásával ismételten betörtek a bizánci területekre, sőt egy Bizánc-ellenes szövetséget is létrehoztak. Ez a bizánci császárt, II. Niképhoros Phókast arra kényszerítette, hogy Petar bolgár cárhoz (927-969) küldött követség útján ultimátumszerűen követelje, hogy a magyaroknak tiltsa meg a Dunán való átkelést és római területek pusztítását. A bolgárok azonban visszautasították ezt a felszólítást. 968-ban a magyarok háborús akciókat hajtottak végre Makedóniában és Thrákiában, melyeknek során egészen Thesszalonikéig nyomultak előre. A bizánci diplomácia nem késlekedett a válasszal. Szorgalmazta a kijevi fejedelem, Szvjatoszláv Bulgária elleni hadjáratait, melyek elsősorban a bolgár birodalom északkeleti országrészeiben és Thrákiában okoztak szörnyű pusztítást. Ezek a hadjáratok vezettek a bolgár fővárosnak, Preslavnak és Kelet-Bulgáriának Bizánc általi elfoglalásához (971).
Amint a bolgár állam súlypontja Makedóniába helyeződött át, Sámuel cár (997-1014) a 10. század vége felé megpróbálta felújítani a bolgár-magyar szövetséget, ezért fiát, Gavril Radomirt Géza fejedelem (962 vagy 972-997) lányával összeházasította. Ez a házasság azonban nem volt hosszú életű: 1002-ben a bolgár trónörökös ismeretlen okokból elűzte a várandós magyar hercegnőt. Minden jel szerint Magyarország északnyugat-bolgár területekkel kapcsolatos igényei vezettek a két ország egymáshoz fűződő kapcsolatainak megszakításához. Mivel a bolgár állam nem számíthatott magyar segítségre a Bizánccal való konfliktusai rendezése során, ezért külpolitikai téren teljesen elszigetelődött.

A Bolgár Birodalom bukása

A magyar állam a 10. század folyamán a Balkán-félsziget eseményeiben és a bolgár-bizánci kapcsolatokban való aktív részvételének köszönhetően Délkelet-Európa történelmének új és lényeges tényezőjévé vált. A Bolgár Birodalom bukása (1018-1019) egy magyar- bizánci közös határ létrejöttéhez vezetett a Duna térségében, Szerém, Belgrád és Barancs (Branioevo) határvárosokkal. Bizánc és Magyarország összeütközése ezen települések miatt idővel elkerülhetetlenné vált. A Magyar Királyság balkáni politikája ezzel új korszakába lépett.