Szentté avatások, 1083. István, Imre, Gellért felemeltetése

"[Salamon király] börtönbe záratik, és István király úr és fia, Imre, és Gellért püspök felemeltetnek, és Salamon király elmenekül." Ezzel a szukszavú bejegyzéssel jellemzi az 1083-as esztendőt a magyar történelem egyik korai becses forrása, a 12. század végi Pozsonyi Évkönyvek.

Szentek "sorozatban"

Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy valamennyi szentté avatás az 1083-as esztendőben történt, akkor - a szentek ünnepnapjai alapján - a következő "menetrend" bontakozott ki: július 16-17-én felemelik és a nyitrai Szent Emmerám-templomban új sírba helyezik a két István-kori szent életu remete, Zoerard-András és Benedek földi maradványait, akiknek szentéletírását Mór pécsi püspök már mintegy másfél évtizede elkészítette. Július 25-én, László király és Lőrinc csanádi püspök jelenlétében sor került a magyar egyház első vértanújának, Gellért püspöknek a szentté avatására. A legnagyobb eseményt természetesen István király akkor már negyvenöt éve elföldelt testének felemelése jelentette. [...] Végül november 4-én, ugyancsak Székesfehérvárott, egy újabb zsinat szentté avatja István fiát, Imrét.

A 11. században páratlannak mondható szentté avatási sorozatra az adott indíttatást, hogy a "római szék intézkedéséből apostoli levéllel elrendelték, hogy mindazoknak testét felemeljék, kik Pannóniában a keresztény hit magvait igehirdetésükkel vagy intézkedésükkel hintve azt Istenhez térítették". Legalábbis az események után jó néhány évtizeddel született Hartvik-legenda ezt állítja. [...]

[...] A 10. század végétől kezdve szokás lett, hogy a jelentősebb szentek felemeléséhez a pápa és a pápai zsinat beleegyezését kérték. Mind gyakoribbá vált a pápai legátusok jelenléte, s mind határozottabb formát öltött a szent életével és csodás cselekedeteivel kapcsolatos egyházi vizsgálódás. Mindebből azonban csak fokozatosan kristályosodott ki az az álláspont, mely a kanonizációt pápai beleegyezéshez és jogszeruen lefolytatott szentté avatási perhez kötötte.

Kultuszelôzmények

Ami az 1083-ban felemelt új szentek kultuszelőzményeit illeti, erre kevés megbízható adatunk van. [...]

Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy az 1083-ban uralkodó László elődei számára nem volt ismeretlen a szentek védelmező és csodatévő ereje. István például gyujtötte szorgalmasan az ereklyéket, megalapozva Magyarországon többek között a Szent Márton- és Szent György-kultuszt. Péter (1038-41) jóvoltából rövid időre Magyarországra került egy erre tartó és mártírhalált halt skót zarándok, Szent Kálmán ereklyéje. I. András (1046-60) Szent Ányos tihanyi ereklyéit látta el adományokkal, s oda temetkezett. 1071-ben Salamon király és Géza herceg elhozta Nis várából Szent Prokop vértanú jobbját, és a szávaszentdemeteri bazilikának adta.

Az állami-egyházi rend megszilárdításáért

Az 1083-as szentté avatást megelőző spontán kultuszok hiánya még szembetunőbbé teszi, hogy itt átgondolt, újító vállalkozásról van szó. [...]

Az Árpád-dinasztia számuzetésből hazatért Vazul-ágából származó s a törvényesen felkent Salamon uralmát megdöntő, ôt börtönbe vető László (1077-1095) a maga többszörösen illegitim pozíciójának ellensúlyaként létesített kultuszt a keresztény királyság megalapítója, István király személye körül.

Imre szentté avatását hasonló motívumok magyarázzák: az Imrének tulajdonított uralkodói erénykódex a László korabeli krónikás szerint az Istvánt követő uralkodókból teljesen vagy jelentős részben hiányzott, Lászlóban viszont újra testet öltött: csakis ô lehetett tehát Szent István igazi örököse.

Gellért szentté avatásának politikai éle elsősorban a pogánylázadások és a pogány vallás emléke ellen irányult. Emellett hasonló módon szilárdította meg a magyarországi egyház építményét, mint a királyi szentek az államét. [...]

Csupán Zoerard-András és Benedek szentté avatása kapcsán nehéz közvetlen politikai indokot felmutatni - talán ez magyarázza, hogy tiszteletükről egészen biztos tanúbizonyságot csak legrégibb liturgikus forrásunk, az 1092 táján keletkezett, Zágrábban őrzött Szent Margit Sacramentarium ad, amelyben három-három könyörgés található a két új remeteszenthez.

A dinasztikus kapcsolatok szerepe

Az új szentkultuszok megalapításánál az ideológiai és politikai motívumok mellett elsősorban kulturális hatások, a dinasztikus és egyházi kapcsolatok játszhattak jelentősebb szerepet. A dinasztiák nemcsak hazai uralmuk megszilárdítására használhatták fel a szentkultuszokat, hanem saját nemzetközi presztízsük emelésére is. A "szent ôs" tisztelete irigylésre és követésre méltó példa lett a 11. századi Európában. László is rokoni kapcsolatain keresztül kaphatta a legközvetlenebb mintát az 1083-as szentté avatásokhoz.

Nem lehetetlen az sem, hogy az angolszász szent királyok (Szt. Olaf, Szt. Edmund, Szt. Oszvald) híre már a század első felében eljutott Magyarországra. [...]

László számára közelebbi példa lehetett a cseh és morva állami kultusz: I. Ottó morva herceg a sógora, együtt harcolt vele Salamon ellen a mogyoródi csatában. Feltunhetett Lászlónak a dinasztiaalapító Vencel képe a cseh és morva pénzérméken is, és mesélhettek neki arról, hogy Szent Vencel csodás beavatkozásának tulajdonították a cseh hadak győzelmét a lengyelek elleni harcban. Talán hallhatta, hogy Vencelt az ország patrónusaként emlegetik, és láthatott neki szentelt templomokat.

A legfontosabbnak mégis az oroszországi minta tunik. A dinasztikus kapcsolatok közismertek. A sokszoros rokoni és szövetségi kapcsolat vezette Lászlót - segítség reményében - a kijevi udvarba az 1074-es mogyoródi ütközet előtt, Borisz és Gleb 1072-es ünnepélyes szentté avatásával egy időben vagy közvetlenül utána. Akár azt is mondhatnánk: az új magyar szentkultuszok létesítésének ötletét László Oroszországból hozta magával.

A hittérítô, egyházszervezô szent király

István az első a szent királyok sorában, aki nem mártírként érdemelte ki rangját, hanem pusztán hittérítői és uralkodói tevékenységével. [...] István apostoli funkciója nemcsak a békés hittérítésben, az egyház ügyeinek s az érte munkálkodók szent csapatának az irányításában nyilvánul meg, hanem abban is, hogy nem habozik újszeru politikájának belső ellenségeit kemény kézzel leverni. Ez a harcias vonás a szent királyok egy újabb típusa felé mutat: István - ellentétben szent király elődeivel - győzedelmes miles Christi, Krisztus katonája. [...]

"Modern" eszmények a legendákban

Szent István legendáiban azonban nemcsak a miles Christi eszmény jelentkezése az egyetlen aktualitás, hanem a szentkirály-legendákból és a királytükrökből ismert békeszeretet, a treuga Dei (Isten békéje) mozgalom visszhangja is.

István a "kis legenda" szerint írni-olvasni tanult, mint például Szent Vencel, és "már gyermekkorában teljességgel átitatta a grammatika tudománya", "a megfontoltságot és az igazságot tartotta szem előtt Salamon szavai szerint", "okosságának híre az emberek fiainál igen nagy tiszteletben állott".

Végül István kultuszának "korszeru", "modern" elemei közé sorolható, hogy központi helyet juttat a Mária-kultusznak, mely Nyugaton igazában csak később, a 12. századtól lesz népszeru. Már István király életében kivételes fontossága lett a Mária-kultusznak, hiszen az ô oltalmába ajánlja az ország legfontosabb templomait: családi egyházát és temetkezőhelyét Székesfehérvárott, az esztergomi és a győri székesegyházat, a pécsváradi bencés és a veszprémvölgyi apácamonostort. [...]

Bizáncban kezdődött a Mária-kultusz európai diadalútja, méghozzá több mint fél évezreddel a Nyugat előtt, a nesztoriánusokkal folytatott viták idején, az 5. században. Éppen a 11. századi magyar kereszténység volt az egyik fontos láncszem a bizánci Mária-kultusz Nyugat felé történő közvetítésében; a különböző (más utakon olykor ugyancsak keleti hatásokkal is összefüggésbe hozható) nyugati ösztönzések valószínuleg görög befolyásra kristályosodhattak egy teljesen egyedi együttessé, mely a majdani Regnum Marianum irányába mutatott.

*

Mi mondható el a Szent István-legendák motívumkincséről? Az új szent király keresztény történetének fényével próbálták elhalványítani a korábbi mondák és a pogány szakrális uralkodóképzetek sugárzását.

KRISTÓ GYULA: Az első magyar királynék. 11. század

A nomád fejedelemasszony

Hogy a nomád politikai alakulatok fejedelemasszonya milyen életvitelt folytatott, gyakorta mekkora aktivitást fejtett ki, arra jó példát nyújt Géza nagyfejedelem felesége, Vajk anyja, Sarolt, aki formálisan ugyan keleti rítusú (ortodox) keresztény volt, különböző források révén megismert cselekedetei azonban nem a hit buzgó követőjeként, a keresztény életeszmény propagálójaként mutatják be, hanem tipikus nomád nagyasszony képét vetítik róla elénk. Az egyik kortárs nyugat-európai kútfő szerint "szerfelett ivott, és férfiasan ülte meg a lovat, s egy alkalommal kilovagolva annyira fejébe szállt a harag, hogy megölt egy férfit. Illőbb lett volna, ha kezét nem vérrel szennyezi be, hanem orsót pörget vele, és alázat zabolázza szertelen indulatát.” Az utolsó mondat a keresztény szerző megvetését fogalmazta meg a más értékrend szerint élő fejedelemasszonnyal szemben. Egy másik egykorú, szintén nyugati szerző azt adja hírül, hogy Adalbert püspök követeket küldött a magyarok nagyfejedelméhez, "helyesebben az ő feleségéhez, aki az egész országot kezében tartotta, férjét és ami a férjéé volt, maga kormányozta”. [...]

Házassági politika

A 11. századi magyar királynék már az új, keresztény életeszmény hordozói és megvalósítói voltak. A dolog természetéből adódóan minden magyar király felesége idegen országból jött. Ezt az elvet már többnyire a pogány magyar fejedelmek is érvényesítették. Taksony felesége "kun” (mindenképpen keleti: kazár, volgai bolgár vagy besenyő) nő volt. Géza is egy tőle ténylegesen független (tehát ilyen értelemben idegen) fejedelem, a Kárpát-medence keleti felében hatalmat gyakorló Gyula leányát, Saroltot vette nőül. Ennek az elvnek az volt az alapja, hogy a fejedelem, illetve a király nem keveredhetett alattvalóival, csak magához illő párt választhatott, ilyent pedig kizárólag külországban találhatott. Ennek révén az uralkodó házassága egyszersmind a mindenkori aktuális politika része lett. [...] Még hangsúlyosabb ez a királyság korában. Az uralmában erőteljesen a németekre támaszkodó Péternek bajor hercegnő volt a felesége. András és Béla számûzetésük színhelyéről, Orosz-, illetve Lengyelországból hozták nejüket. Salamon jutott a 11. századi magyar királyok közül a legrangosabb feleséghez, a német-római császár leányát kapta nőül, ami összefügg az 1050-es években folyt német-magyar háborúk lezárásával. I. Géza második felesége onnan való, ahonnan koronáját kapta, Bizáncból, s a két mozzanat, a bizánci koronaküldés és a bizánci házasság ugyanazt a célt szolgálta. [...]

A dinasztia fennmaradásának szolgálatában

A királynék a 11. századi Magyarországon - István feleségét, Gizellát és Salamon feleségét, Juditot leszámítva - nem játszottak számottevő politikai szerepet. Ez is tükröződhet abban, hogy többüknek sem a nevét, sem a származását nem ismerjük. Nincs semmi hiteles információnk Péter és László első feleségéről, továbbá a nevén kívül semmit nem tudunk I. Géza állítólagos első nejéről. A királynék az udvari élet intim szférájába szorultak vissza, fő feladatuk kétségtelenül a dinasztia fennmaradásának biztosítása, gyermekek (főleg fiúk) szülése és felnevelése volt. [...]

A gyermekáldás szûkössége, a korai elhalálozások idézték elő, hogy az I. István utáni magyar királyok nem István, hanem az általa megvakított unokatestvére, Vazul leszármazottai, a Szent László utániak pedig nem Szent László, hanem testvére, Géza utódai voltak.

Gizella - István méltó társa

Egészen kivételes hely illeti meg a 11. századi magyar királynék sorából Gizellát. [...] Kései hagyomány szerint a házasságot a bajorországi Scheyernben kötötték. Igazi jelentősége abban állt, hogy egy nagy tekintélyû nyugati uralkodó dinasztia - amilyen a bajor hercegi család volt - a közép-európai népek vezetői közül elsőként a magyar Árpádokkal létesített házasságon alapuló rokoni összeköttetést. Ez nagy megtiszteltetésnek számított, ugyanakkor biztos garanciáját is jelentette annak, hogy Gizella neveltetéséhez méltó, keresztény légkört alakít ki férje mellett, s nem válik Sarolt-szerû figurává. [...]

Felbecsülhetetlen az a támasz, amelyben Gizella férjét részesítette. Mindenekelőtt azzal, hogy a scheyerni esküvő után Gizellával lovagok és papok jöttek Magyarországra, akiknek fontos szerepük volt István katonai sikereiben rokona, a pogány érzelmû Koppány, valamint a neki ellenálló törzsi vezetők ellen, illetve a kereszténység térnyerésében. [...]

A későbbi német hagyomány egyenesen Gizella nevéhez kapcsolta a magyarok megtérítését, ami ugyan túlzás, de a valóságtól mégsem áll nagyon távol. Elég, ha arra gondolunk, hogy az első latin rítusú magyar egyházmegye Veszprémben. Gizella székvárosában jött létre, illetve hogy a bajor papok aligha végezhették volna el a térítés munkáját e házasság és Gizella magyarországi jelenléte nélkül. [...]

Gizella úgy volt jelen évtizedekig a magyar politikai életben, hogy háttérben maradt ugyan, de kezdeményezései, cselekedetei döntően szóltak bele az ország sorsának alakulásába. Aligha véletlen, hogy az 1030-as években Berno reichenaui apát mind Istvánnak, mind Gizellának köszönetet mondott, mivel szívélyesen bántak két, a Szentföldre igyekvő szerzetesével. Gizella erőteljesen ápolhatta Magyarországon is német kapcsolatait, illetve nem rejtette véka alá német kötődéseit. Istvántól született fiainak az éppen országló német császár, illetve király, III. Ottó és tulajdon bátyja, II. Henrik nevét adta (ez utóbbiból alakult a magyar Imre név). [...]

Hogy mily erősen kötődött a királynék sorsa királyi férjükhöz, azt néhányuk további életpályája bizonyítja. István már életében gondoskodni kívánt - amennyiben őt túléli - Gizella biztonságáról, s megeskette az általa uralomra jelölt Pétert, hogy tiszteletben tartja a királynét, javaiban nem károsítja, és mindenkivel szemben megvédi. Ebből Péter semmit sem teljesített, trónra jutva ellenségesen bánt Gizellával, akinek Veszprémben szinte háziőrizetben, elszigetelten kellett élnie. Péter elvette pénzét és javai egy részét. Az 1040-es évek közepén az addig Magyarországon nehéz körülményei ellenére is kitartó Gizella hazament, s a passau-niedernburgi bencés kolostor apátnőjeként fejezte be életét igen magas korban, mintegy 75 évesen.