Szent István születése és megkeresztelkedése. Források és következtetések
Elsõ királyunk születése évéül a forrásanyagban három évszám maradt ránk. Az egyik magyar forrás 969-ben állapította meg azt, egy innen merítõ (az elõbbi szövegét kivonatoló) másik forrás - nyilván elírás révén - 967-re tette, míg lengyel kútfõk 975-öt szerepeltetnek. Valójában tehát a kutatásnak nem is három, hanem két évszám, 969 és 975 között kellene döntenie, ha elfogadná azt, hogy e két évszám valamelyike feltétlenül a helyes dátumot õrizte meg.[...]
A házasságkötés éve
Az István korához legközelebbi idõben, a 11. század végén keletkezett három István-legenda egyike sem ad dátumot arra vonatkozóan, hogy elsõ királyunk mikor látta meg a napvilágot. Így feltehetõ, hogy a 969. év - a lengyel forrásokhoz hasonlóan - szintén kései kombináció folyománya. [...]
Van azonban egy olyan mozzanat, ami nagy valószínûséggel arra mutathat: sem a 975. évi, sem a 969. évi dátum nem tekinthetõ hitelesnek. [...] A körülmények azt sugallják, hogy István mindenképpen 969 után született, de alkalmasint még a 975. esztendõ is korai dátum születési idejéül.
Ez persze legfeljebb a gyanút hinthetné el egy 980 körüli évszám mellett, de ennek bizonyítékául nem szolgálhatna. Ezt csak kútfõk (méghozzá a 969. és 975. évi adatokat tartalmazó forrásoknál jobb, megbízhatóbb, az eseményekhez közelebbi idõben keletkezett forráshelyek) alapján lehet feltételezni. Szerencsére, ilyeneknek nem vagyunk híján, bár ezek nem közvetlenül István születési évét adják meg, hanem azt, hogy István egy bizonyos idõpontban hány éves volt, amibõl persze megszületésének idõpontja már könnyedén kiszámítható.
István-legendák
Összesen négy, önálló forrásértékkel bíró kútfõnk van, amelyeket e téren vizsgálat alá vehetünk. Mind a négy híradás lényegében egyazon idõpontra, 996-997- re vonatkozik, és így szerfelett megkönnyíti, hogy azokból a születés dátumára visszakövetkeztethessünk.
A négy forrás közül a 11. század végérõl való nagyobbik István-legenda tekinthetõ e szempontból a legértékesebbnek. [...] A nagyobbik legenda István életpályájának négy szakaszát az infantia (kisgyermekkor), a pueritia (gyermekkor), az adolescentia (serdülõkor) és a iuventus (ifjúkor) fogalmakkal jelölte. E legenda szerzõjének bizonyosan ismernie kellett a középkor nagy tekintélyû tudósának, a 7. századi Sevillai Izidornak a munkáját, aki azt tanította, hogy az infantia a 7. életévig tart, a pueritia a 14-ig, az adolescentia a 28-ig, míg a iuventus az 50-ig. [...] Bár pontosan nem tudjuk, hogy Géza mikor dezignálta utódául Istvánt, de jó okkal feltételezhetõ, hogy erre kevéssel halála elõtt, 996-997-ben került sor. Így hát István ekkor 15-16 éves lehetett, vagyis születése 981 körülre tehetõ.
Lényegében idekapcsolható a 14. századi krónikaszerkesztmény is, amely arról tudósít, hogy István Koppány elleni háborúját (amely nagy bizonyossággal helyezhetõ 997-re) serdülõ korában (in adolescentia) viselte. Ez is megerõsíti azt, hogy István 997-ben már elmúlt 14 éves. [...]
Hasonlóan fogalmaz a 11. század végérõl való kisebbik István-legenda is: Géza halála után - vagyis 997-ben - a fõemberek és a nép "a még gyermek (adhuc puer) Istvánt" emelték az ország trónjára. Ez a szöveghely azonban az értelmezéshez szükséges kulcsot is kezünkbe adja. A "még gyermek" kifejezés ugyanis a Bibliából való. [...] Így tehát megvan a lehetõség arra, hogy a kisebbik legendában 997-ben "még gyermek"-nek nevezett Istvánt biblikus elõképek alapján 16 évesnek gondoljuk, vagyis születését 981-re tegyük. [...]
Megkeresztelkedés
Ha feladjuk István születésének eddigelé legalább elfogadott évszámát, a 969. évet, újabb problémával találjuk szembe magunkat, méghozzá István megkeresztelkedésének kérdésével. [...]
Komolyan kell tehát mérlegelni azt a lehetõséget, aminek jó forrásalapja van, de István túlságosan korai idõpontra helyezett születése miatt mind ez idáig nem vettek komolyan számba. Több kútfõ szól ugyanis arról, hogy Istvánt Adalbert prágai püspök keresztelte meg. [...]
Nem tudjuk, hogy Adalbert, aki 983-ban került a prágai püspöki székbe, mikor keresztelte meg Istvánt. Egy korai dátumnak az mondhat ellent, hogy Németországban ismerték István pogány Vajk nevét, ami aligha történt volna meg, ha Géza fiát rögtön születése után megkeresztelték volna. [...] Annak van nagyobb valószínûsége, hogy István megkeresztelésére csak 992 után kerülhetett sor, alkalmasint 994-996 között, amikor Adalbert hosszabban idõzhetett Magyarországon. [...]
A magyar államalapítás
Kazár és német minták
A magyar államalapításról aligha lehetséges anélkül szólni, hogy ne határoznám meg azt, mit értek államon. Államon nagy embercsoportok felett kevés ember akarata szerint, kényszerítő erő alkalmazásával kiépített és gyakorolt hatalmi rendszert értek. E meghatározásból adódik az a következtetés, hogy az állam nem létesül, hanem létesítik, nem alulról felfelé épül, hanem felülről lefelé haladva építik ki, azaz nem feltétlenül szerves fejlődés eredményeképpen áll elő, hanem felülről lefelé ható kényszer következtében hozzák létre. Ez azt jelenti, hogy a történésznek figyelmét nem elsősorban az állam hosszú időn át alakuló előzményeire vagy feltételeire kell fordítania (mert egyáltalán nem biztos, hogy ilyeneket talál), hanem sokkal inkább azokra a hatalmi központokra, ahol az erő összpontosul, és ahol állam létesítésére irányuló elszánás tettekben jelenik meg.
Fontos tanulsága a történelemnek az is, hogy az egyes államok megszületésében az utánzásnak, az átvételnek óriási szerepe van. [...] Ha ugyanis az állam szerves fejlődés eredményeképpen alakulna ki, akkor igen sokféle államtípus jönne létre, amely nem adna teret az idegen példa másolásának. Ha viszont az idegen minták meghatározó jelentőségűek, nem állhat helyt a hosszas belső fejlődésről szóló elképzelés.
Kazár minták
A magyar államalapítás legfontosabb sajátosságát, európai kuriozitását magam abban látom, hogy ez kétszer történt meg, kétféle minta másolása révén.
Az egyik államalapítás időben a 850-es évekhez, térben pedig a dél-ukrán steppéhez kapcsolódik. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár (ur. 913-959) leírása szerint a magyarok történetileg első fejedelmét "a kazárok szokása és törvénye szerint pajzsra emelvén" állították élre. Ennek a tudósításnak a hitelét olyan, kétségtelen hitelű forrás igazolja, mint a Dzsajháni-hagyomány 880 körüli alapszövege, amely szerint a magyarok ekkor valóban kazár mintájú uralmi szervezetben, szakrális kettős fejedelemségi rendszerben éltek, amelyben még a főfejedelem künde neve is a kazároktól került át a magyarokhoz.
Az erő és az elszánás 850 táján tehát a kazárokban volt meg ahhoz, hogy a magyarokat nekik alávetett bábfejedelemségbe szervezzék. E fejedelemség belső feltételeivel a magyarok nem rendelkeztek, hiszen ezt megelőzően laza szálakkal egybefűzött törzsszövetségi rendszerben éltek. [...] A Magyar Fejedelemség kazár megszervezése kazár érdekeket szolgáló óvintézkedés volt. A 880 körüli Dzsajháni-féle szövegben azonban már nyoma sincs a magyarok kazár függésének, jóllehet a messze keletről, a belső-ázsiai türköktől (vagy akár a még korábban élt zsuanzsuanoktól, sőt a szienpiktől) származó nomád uralmi rend a kazár fennhatóság letétele után is megmaradt a magyaroknál, feltételezésem szerint alapelemeiben egészen a 10. század végéig, bár a központi irányítást az egyes törzsek szerepének megnövekedése váltotta fel.
A Kárpát-medencében
A másik magyar államalapítás egészen más alapvetésen történt, és szintén nem rendelkezett számottevő előzményekkel. A 10. század nagyobbik részében a magyarok kalandozó hadjáratokat folytattak, ezek nyugat felé 955-ig, délkeleti irányban 970-ig tartottak. E körülmény önmagában mutatja, hogy különböző magyar törzsek, illetve törzsi csoportok önállóan, egymástól, illetve a központtól függetlenül alakították a maguk politikáját. A 895-ben a honfoglalással új földrajzi környezetbe került magyarság kiszakadt a végtelennek tetsző steppe világából, és a szűk, vizekkel sűrűn szabdalt Kárpát-medence lakójává lett. Itt tartósan nomadizálni, a korábbi életformát fenntartani már nem volt lehetséges.
Ugyanakkor ebben a térségben a kelet-európai steppétől gyökeresen eltérő hatalmi és civilizációs hagyományok érvényesültek. A Nyugat- és a Keletrómai Birodalom, ezt követően a frank, majd a német és a bizánci államiság érdekszférája igen gyakran a Kárpát-medencében találkozott és ütközött. [...]Az új környezetben új politikai irányvonalak kimunkálása vált a magyarság számára szükségessé.
A bizánci hit
E több irányba történő tájékozódások, kapcsolatfelvételi próbálkozások jelentőségét azonban nem szabad túlértékelni. A legnagyobb hozadéka ezeknek a kereszténység valamelyik - latin vagy bizánci rítusú - formájának felvétele volt, bár a keresztségben elsősorban a fejedelem és udvarának tagjai, valamint az előkelők részesültek, vagyis viszonylag szűk körre terjedt ki.[...] Bizánc nem tudott kellő állami erőt biztosítani a 10. század második felében a Kárpát-medencei görög térítés nyomatékosítására. A korszak bizánci császárai jobbára délen és keleten (Kis-Ázsiában, Szíriában, Palesztinában, Arméniában és Abháziában) hadakoztak, északon pedig minden erejüket az évtizedeken át tartó bolgár háború kötötte le.
A nyugati hit
Nem ért el ennél több sikert a 970-es években az a nyugati (latin rítusú) térítő akció sem, amely a Kárpát-medence nyugati részét, az Árpádok törzsi államát érte. E nagy lendülettel, I. Ottó császár (936-973) személyes utasítására 972-ben indult vállalkozás néhány év alatt kifulladt. [...]
Hogy a 972-vel kezdődött nyugati térítés milyen csekély eredményeket ért el, két körülmény igazolja. Egyrészt 974 és 996 között, tehát csaknem negyedszázad alatt egyetlen adatunk sincs arra, hogy latin térítés folyt volna a Kárpát-medence nyugati részében. Rendelkezésünkre áll viszont az 1003-1008 között Magyarországon tartózkodó Querfurti Brúnó híradása, aki szerint Nyugat-Magyarországon Sarolt, Géza felesége, Gyula leánya "vezetése alatt kezdődött el a keresztény hit, de pogánysággal vegyült össze a beszennyezett vallás, és rosszabb kezdett lenni a barbárságnál ez a tétlen és bágyadt kereszténység". Vagyis a 11. század elején Querfurti Brúnó környezetében senki nem volt, aki emlékezett volna a 972-ben megkezdődött, ám rövidesen elakadt nyugati térítésre.
Nem szabad túlértékelni azokat az állami kapcsolatokat sem, amelyek a Német-római Császárság és az Árpádok törzsi állama, vagyis Géza között voltak vagy inkább lettek volna. Tény, hogy 973 húsvétján 12 magyar főember jelen volt I. Ottó quedlinburgi udvarában más közép- és kelet-európai uralkodók és megbízottaik társaságában. Hogy miről tárgyaltak, és hogy miben egyeztek meg, nem tudjuk. Az is csak feltételezés, hogy e tucatnyi magyar előkelő Gézát képviselte. De ez a kapcsolatok kezdete és vége is egyszersmind. I. Ottó néhány héttel a quedlinburgi birodalmi gyűlés után meghalt, fia (II. Ottó) egész életében, unokája (III. Ottó) pedig 996-ig nem tanúsított semmiféle érdeklődést a Kárpát-medence iránt. [...]
Adalbert és István
A szembeötlő változás jelei 996-tal kezdődnek. A magába zárkózás és a mozdulatlanság évtizedei után ettől kezdve pezsegni kezdtek az események a Kárpát-medencében, és ezek vezettek el a második magyar államalapításhoz.
A kezdeményezés Adalbert prágai püspöké. [...] Bár térítőként Adalbert kevés sikert ért el Nyugat-Magyarországon, de más forrásból tudjuk, nevéhez fűződik Géza fiának, Vajknak (a későbbi Szent Istvánnak) a megkeresztelése, ugyanakkor Adalbert esztergomi tartózkodásai során, mint István alkalmi nevelője, komoly befolyást gyakorolt rá.
Adalbert lehetett a kezdeményezője és kivitelezője István és a bajor hercegleány, Gizella 996-ban létrejött házasságának. Gizellával népes kíséret érkezett Bajorországból, papok és lovagok egyaránt. A papok hozzákezdtek a lényegében pogány országrésznek, az Árpádok törzsi állama népességének keresztény hitre térítéséhez, a lovagokra pedig rövidesen nagy szüksége lett Istvánnak. Gizella kezdeményezésére vetették meg az első, székhelyhez kötött Kárpát-medencei latin egyházmegye, a veszprémi püspökség alapjait.
Adalbert lehetett az, aki felhívta III. Ottó (983-1002) figyelmét a magyarokra, egyáltalán ráirányította a 996-ban császárrá emelt uralkodó figyelmét a közép-európai térségre. [...]
Amikor Géza fejedelem 997-ben meghalt, és kijelölt utóda, István ellen a pogány érzelmű Koppány fellázadt, Istvánnak már nem csupán Gizella kísérete nehézfegyverzetű lovagjai álltak rendelkezésére, hanem mutatnak nyomok arra, hogy III. Ottó reguláris német csapatokat bocsátott István segítségére.
Keresztény királyság
A Német Birodalom és a nyugati latin világ 996 után ezernyi módon juttatta kifejezésre segítőkészségét István iránt. Ennek szimbolikus jelentőségű megjelenése az István számára III. Ottó császár kegyéből és biztatására, II. Szilveszter pápa által küldött korona volt. Ennek időpontját a magyar hagyomány már a középkorban 1000-1001 fordulójára tette, de a források tükrében erre 1001 tavaszán kerülhetett sor. A korona elnyerésével István hatalmához új, keresztény legitimációt nyert; ezzel az aktussal megszületett a keresztény Magyar Királyság.
Annak megvalósítása, amit államon értünk, jószerével a koronázás, vagyis 1001 után került csak napirendre. Ettől kezdve jutott István olyan helyzetbe, hogy felesége, valamint a szorosan mellette álló idegenek, túlnyomórészt németek, és kisszámú hazai híve támogatásával hozzákezdhessen akaratuk szerinti hatalmi rendszer kiépítéséhez. Mégpedig nagy embercsoportok felett kényszerítő erő alkalmazásával.
Az új rend kiépítése
Ezt két síkon végezte el. Egyrészt az apjától örökölt nyugat-magyarországi területen rögvest hozzákezdett az új rend kiépítéséhez. Létrehozta itt 1001-ben az esztergomi érsekséget, valamint a győri püspökséget. A nyugati rítusú kereszténység szolgált az eszmei homogenizáció eszközéül. Nekilátott a közigazgatás megszervezéséhez. Ezzel a vérségi kötelék helyett a területi elvet tette társadalomszervező elvvé. 1009-ben már legalább öt vármegye állt a Dunántúlon. Törvényeket alkotott, amelyeket írásba foglaltatott, s amelyekben frank törvénykezési emlékek és nyugati zsinati határozatok hagytak nyomot. Törvényében kimondta a magántulajdon szentségét, amelyen mint alapelven új berendezkedése nyugodott. Hozzákezdett a szabadok lesüllyesztéséhez, alattvalóit adóztatni kezdte. Pénzt veretett, amelyben erőteljes német hatás érvényesült. 1002-ben kiadta első, a pannonhalmi bencés monostor javára szóló oklevelét, amelyet egy német császári írnok készített el.
Másrészt hozzálátott ahhoz, hogy tényleges fennhatóságát a hajdani Magyar Fejedelemséget alkotó valamennyi törzsre kiterjessze. Ezek a törzsek, törzsi államok a 10-11. század fordulójára gyakorlatilag teljesen függetlenné váltak a királytól. István 1003-ban az erdélyi Gyula "király", ezt követően a dél- erdélyi Keán, 1008-ban a délkelet-dunántúli fekete magyarok, 1028 táján pedig a Maros-vidéki Ajtony ellen vívott fegyveres belháborút (nyilván hatékony német közreműködéssel), a medence középső területein országló Aba Sámuellel és Vatával pedig kiegyezett.
Amit István nyugat-magyarországi uralmi területén kikísérletezett, kialakított, azt importálta a levert vagy megnyert törzsi vezetők területére. Így került át oda a püspökségi szervezet, a közigazgatás keretéül szolgáló vármegye, így jutottak el oda István törvényeinek rendelkezései, különböző veretekben készített pénzei.
Európai típusú feudális szervezet
A magyarság az egyetlen uráli (finnugor) nyelvet beszélő nép nyelvrokonai közül, amelyik lovasnomáddá lett, ugyanakkor a steppe nomádjai közül nyelve megőrzésével egyedül a magyar alapított európai típusú (feudális) államot. Némi pontosítással: István államát nem a nomád honfoglalók nomád vagy a nomádságot éppen feladó dédunokái alapították. A magyarok képviselte világtörténelmi kuriózum csakis úgy jöhetett létre, hogy a nomád magyar vezető rétegnek, illetve egyes sarjainak találkozniuk kellett az európai típusú feudalizmus és az ezzel kart karba öltve járó latin rítusú kereszténység képviselőivel. E kettő nászának - képletesen szólva: István és Gizella frigyének - gyümölcse az európai típusú magyar állam. Ebben roppant erősek voltak a német hatások, hasonlóan ahhoz, miként egykor a Magyar Fejedelemség létesítésében a kazár impulzusok.
*
A fenti áttekintés bizonyíthatja, hogy a magyar állam nem a társadalom méhéből hosszas kihordási idő után született, hanem felülről elindított - német ihletésre, németek és magyarok által vezényelt - intézkedések hozták létre. Ez a magyarázata annak, hogy az európai típusú (feudális) magyar államnak nincsenek 10. századi előzményei, merthogy nem a korábbi viszonyok eredményeztek államot, hanem az állam teremtette meg a maga által szükségesnek tartott gazdasági, társadalmi, politikai és ideológiai viszonyokat.
Szent István vármegyéi. Források, következtetések
Ha valaki arra adja a fejét, hogy megpróbáljon összefoglaló képet rajzolni Szent István vármegyéiről, feladata teljesítésekor két körülmény hátráltatja leginkább. Ezek egyike a rendelkezésre álló források túlságosan alacsony számában és csekély terjedelmében, másika pedig az ezek értelmezését megkísérlő szakirodalom hatalmas mennyiségében jelölhető meg. A Szent István-i vármegyék kutatásában megmutatkozó ezen jellegzetesség két eleme között feszülő ellentmondás csak látszólagos, hiszen könnyen belátható, hogy a források kis száma tág teret nyit a különböző értelmezési kísérletek előtt, még a történészi szakma szabályainak betartása mellett is.
Ami bizonyos...
Azoknak a vármegyéknek a számbavétele, amelyeket forrásaink Szent István korában már létező igazgatási egységekként említenek, nem igényel hosszú felsorolást. A veszprémi püspökség számára 1009-ben kiadott oklevél az egyházmegye területét az alábbi módon határozza meg: "négy várat, nevezetesen Veszprémet, ahol a püspökség székhelye van és Fehér várat, Kolon és Visegrád várakat minden egyházukkal ... nemkülönben összes határaikkal és területükkel Szent Mihály veszprémi egyházának rendeljük alá". Az idézett rövid passzus kiválóan alkalmas arra, hogy megvilágítsa a Szent István-i vármegyék kutatásának előbb említett jellegzetességét. Abban történetírásunk maradéktalanul egyetért, hogy a forrásban szereplő Veszprém és Fehér várak "összes határaikkal és területükkel" együtt voltaképpen Fejér és Veszprém megyét jelentik, miként az is kétségtelennek tartható, hogy a forrásainkban ehelyütt először s egyszersmind utoljára feltunő Visegrád és Kolon megyék közül előbbi a veszprémi egyházmegye északi, utóbbi pedig a déli részén keresendő. [...]
Szent István veszprémi oklevele tehát négy korai vármegye emlékét tartotta fenn, egy ötödikre vonatkozóan pedig a vértanú Gellért püspök ún. nagyobb legendája őrzött meg értékes információkat. [...] Mivel a Gellért-legenda leírása Ajtony "ország"-ának kiterjedéséről több-kevesebb pontossággal megfelel a csanádi egyházmegye területének, ezért indokolt arra gondolni, hogy Szent István Ajtony egykori uralmi területéből egy nagy kiterjedésu Csanád megyét szervezett meg, s ennek felbomlása után jött létre a jóval kisebb területu Csanád megye mellett az önálló Arad, Keve, Krassó és Temes megye.
Bizonyosra vehető, hogy Nyitra megye szintén a Szent István-kori vármegyék közé tartozik. [...] A magyar krónikáshagyomány szerint Szent István a nyitrai börtönből akarta elővezettetni az ott őrizetben tartott unokafivérét, Vazult. Későbbi adataink alapján egyértelmuen megállapítható a kapcsolat az efféle börtönök és a várispánság intézménye között, s nincs okunk azt hinni, hogy Nyitra központtal előbb egy megyei háttérrel nem rendelkező várispánság muködött, mely utóbb fejlődött volna megyévé. [...]
Nincsenek adataink Győr megye Szent István-kori létére vonatkozóan, ám maga a település, illetve a vár előfordul forrásainkban: Koppány felnégyelt testének egy darabját 997-ben a "győri kapura" szegeztette fel István, a pécsi püspökség 1009. évi alapítólevele pedig a "győri várban" kelt. A veszprémi püspökség területének 1009. évi leírása ugyanakkor egyértelmuen arra vall, hogy a győri püspökség már létezett ebben az időpontban, s mivel az egyházszervezés inkább követte, semmint megelőzte egy-egy területen a világi igazgatás kiépítését - amire szemléletes példát ad Csanád megye és a csanádi püspökség -, okkal feltételezhetjük, hogy Győr megye az ezredforduló táján vagy nem sokkal azt követően jött létre. [...]
Hont megye elnevezése Szent István egyik bizalmasának, a német földről beköltöző Hontnak a nevével hozható kapcsolatba, miként az Anonymus által Csanád apjaként szerepeltetett Doboka neve is visszaköszön az erdélyi Doboka megye elnevezésében. [...]
Forrásainkból leszurhető, hogy az erdélyi Fehér megyével joggal számolhatunk a Szent István-kori megyék között, annál is inkább, mert István nagyobb legendájának egyik epizódja Gyulafehérvárt Erdély egyfajta központi helyeként szerepelteti.
Forrásaink alapján tehát több-kevesebb fenntartással tíz megye Szent István-kori létét tudjuk kimutatni (Csanád, Doboka, Fehér, Fejér, Győr, Hont, Kolon, Nyitra, Veszprém, Visegrád), vagyis: ezek térképen való ábrázolása elkeserítően hatalmas fehér foltokat eredményez, melyek betöltése azonban csak különböző kombinációk révén lehetséges. [...]
... és ami feltehető
Aligha lehet kérdéses, hogy abban az országban, ahol a kereszténység elterjesztése érdekében olykor a világi hatalom fegyveres akciójára volt szükség - mint történt az például a közelebbről ismeretlen "fekete magyarok" esetében -, az egyházszervezet kiépítése csak a világi hatalom támogatásával, annak védőszárnyai alatt volt lehetséges. Szempontunkból ez azt jelenti, hogy a megye vagy megyék megszervezése feltétlenül megelőzte az egyházmegyék kialakítását egy-egy területen. Mivel tehát a pécsi püspökség alapítására 1009-ben került sor, nehezen elképzelhető, hogy a püspökség területén egy vagy több megye ne létezett volna már korábban. Nyilvánvalónak tunik ugyanakkor, hogy a pécsi egyházmegye területén már a püspökség alapításakor is létező megye vagy megyék között mindenekelőtt Tolna vagy Baranya - esetleg mindkettő - jöhet szóba, ám biztosat mondani e kérdésben aligha lehet.
Hasonló érvelés két további egyházmegye esetében is megállhatja a helyét.[...] Az egri püspökség Szent István uralkodása alatti alapításához komolyan figyelembe vehető kétségek aligha férhetnek. Ebben az országrészben alighanem a későbbi Heves(újvár), Abaúj(vár) és Sáros megyéket magában foglaló egykori Újvár megye jelenthetné a legkézenfekvőbb megoldást. [...] Az egri püspökség területén ugyanakkor néhány más megye esetében sem lenne meglepő, ha idővel bebizonyosodnék, hogy Szent István-koriak: e tekintetben, elsősorban Borsodra és Szabolcsra gondolhatunk.
A másik bizonyosan Szent István uralkodása idején alapított egyházmegye, amelynek területéről még egyetlen megyét sem vettünk számba, a kalocsai. [...] Az egyházmegye területén létesült megyék közül mind Bodrog, mind Bács esetében felvethető a megye Szent István-kori megszervezésének gondolata, ám a részleteket illetően forrásaink cserben hagynak bennünket.
A váci és a bihari püspökség esetében azonban a fenti érvelés nem alkalmazható. E két utóbbit ugyanis a Szent István által létesített egyházmegyék közé szokás sorolni ugyan, ám ez az álláspont kizárólag a hagyomány erején alapul, s mindkét esetben megfontolásra érdemes körülmények szólnak amellett, hogy a két püspökség valamikor 1038 után jött létre.
Az "ősmegyék" fehér foltja
Másfajta kombinációkra ad lehetőséget, ha bevonjuk vizsgálódásaink körébe azokat a megyéket, amelyek Szent István-kori forrásainkban nem szerepelnek ugyan, de korai - 11. századi - létük igazolható, vagy legalábbis okkal feltételezhető. [...] A megyeszervezetben igenis történtek változások a Szent István halála és a 11. század végi konszolidáció között eltelt időszakban.
Mindezek alapján aligha marad más választásunk, mint annak kényszeru tudomásulvétele, hogy a Szent István által létrehozott megyék azonosítása gyakorlatilag lehetetlen még akkor is, ha - meglehet, helytelenül - a megyeszervezés szempontjából egységes időszakként tekintünk az első ezredfordulót követő négy évtizedre, s figyelmen kívül hagyjuk azt a lehetőséget, hogy például az 1009-ben említett Visegrád és Kolon megye talán már Szent István uralkodása idején átadta helyét utódainak. Határozottan legfeljebb az állítható, hogy a forrásainkban említett tíz, illetve az egri és a kalocsai egyházmegyék területén feltételezhető legalább egy-egy, összesen tehát tizenkét megyénél minden bizonnyal több, a 12. században emlegetett mintegy hetven megyénél, illetve ispánságnál pedig bizonyosan kevesebb megyével számolhatunk Szent István királyságában.
ZSOLDOS ATTILA: Szent István vármegyéi. Források, következtetések
Ha valaki arra adja a fejét, hogy megpróbáljon összefoglaló képet rajzolni Szent István vármegyéiről, feladata teljesítésekor két körülmény hátráltatja leginkább. Ezek egyike a rendelkezésre álló források túlságosan alacsony számában és csekély terjedelmében, másika pedig az ezek értelmezését megkísérlő szakirodalom hatalmas mennyiségében jelölhető meg. A Szent István-i vármegyék kutatásában megmutatkozó ezen jellegzetesség két eleme között feszülő ellentmondás csak látszólagos, hiszen könnyen belátható, hogy a források kis száma tág teret nyit a különböző értelmezési kísérletek előtt, még a történészi szakma szabályainak betartása mellett is.
Ami bizonyos...
Azoknak a vármegyéknek a számbavétele, amelyeket forrásaink Szent István korában már létező igazgatási egységekként említenek, nem igényel hosszú felsorolást. A veszprémi püspökség számára 1009-ben kiadott oklevél az egyházmegye területét az alábbi módon határozza meg: "négy várat, nevezetesen Veszprémet, ahol a püspökség székhelye van és Fehér várat, Kolon és Visegrád várakat minden egyházukkal ... nemkülönben összes határaikkal és területükkel Szent Mihály veszprémi egyházának rendeljük alá". Az idézett rövid passzus kiválóan alkalmas arra, hogy megvilágítsa a Szent István-i vármegyék kutatásának előbb említett jellegzetességét. Abban történetírásunk maradéktalanul egyetért, hogy a forrásban szereplő Veszprém és Fehér várak "összes határaikkal és területükkel" együtt voltaképpen Fejér és Veszprém megyét jelentik, miként az is kétségtelennek tartható, hogy a forrásainkban ehelyütt először s egyszersmind utoljára feltunő Visegrád és Kolon megyék közül előbbi a veszprémi egyházmegye északi, utóbbi pedig a déli részén keresendő. [...]
Szent István veszprémi oklevele tehát négy korai vármegye emlékét tartotta fenn, egy ötödikre vonatkozóan pedig a vértanú Gellért püspök ún. nagyobb legendája őrzött meg értékes információkat. [...] Mivel a Gellért-legenda leírása Ajtony "ország"-ának kiterjedéséről több-kevesebb pontossággal megfelel a csanádi egyházmegye területének, ezért indokolt arra gondolni, hogy Szent István Ajtony egykori uralmi területéből egy nagy kiterjedésu Csanád megyét szervezett meg, s ennek felbomlása után jött létre a jóval kisebb területu Csanád megye mellett az önálló Arad, Keve, Krassó és Temes megye.
Bizonyosra vehető, hogy Nyitra megye szintén a Szent István-kori vármegyék közé tartozik. [...] A magyar krónikáshagyomány szerint Szent István a nyitrai börtönből akarta elővezettetni az ott őrizetben tartott unokafivérét, Vazult. Későbbi adataink alapján egyértelmuen megállapítható a kapcsolat az efféle börtönök és a várispánság intézménye között, s nincs okunk azt hinni, hogy Nyitra központtal előbb egy megyei háttérrel nem rendelkező várispánság muködött, mely utóbb fejlődött volna megyévé. [...]
Nincsenek adataink Győr megye Szent István-kori létére vonatkozóan, ám maga a település, illetve a vár előfordul forrásainkban: Koppány felnégyelt testének egy darabját 997-ben a "győri kapura" szegeztette fel István, a pécsi püspökség 1009. évi alapítólevele pedig a "győri várban" kelt. A veszprémi püspökség területének 1009. évi leírása ugyanakkor egyértelmuen arra vall, hogy a győri püspökség már létezett ebben az időpontban, s mivel az egyházszervezés inkább követte, semmint megelőzte egy-egy területen a világi igazgatás kiépítését - amire szemléletes példát ad Csanád megye és a csanádi püspökség -, okkal feltételezhetjük, hogy Győr megye az ezredforduló táján vagy nem sokkal azt követően jött létre. [...]
Hont megye elnevezése Szent István egyik bizalmasának, a német földről beköltöző Hontnak a nevével hozható kapcsolatba, miként az Anonymus által Csanád apjaként szerepeltetett Doboka neve is visszaköszön az erdélyi Doboka megye elnevezésében. [...]
Forrásainkból leszurhető, hogy az erdélyi Fehér megyével joggal számolhatunk a Szent István-kori megyék között, annál is inkább, mert István nagyobb legendájának egyik epizódja Gyulafehérvárt Erdély egyfajta központi helyeként szerepelteti.
Forrásaink alapján tehát több-kevesebb fenntartással tíz megye Szent István-kori létét tudjuk kimutatni (Csanád, Doboka, Fehér, Fejér, Győr, Hont, Kolon, Nyitra, Veszprém, Visegrád), vagyis: ezek térképen való ábrázolása elkeserítően hatalmas fehér foltokat eredményez, melyek betöltése azonban csak különböző kombinációk révén lehetséges. [...]
... és ami feltehető
Aligha lehet kérdéses, hogy abban az országban, ahol a kereszténység elterjesztése érdekében olykor a világi hatalom fegyveres akciójára volt szükség - mint történt az például a közelebbről ismeretlen "fekete magyarok" esetében -, az egyházszervezet kiépítése csak a világi hatalom támogatásával, annak védőszárnyai alatt volt lehetséges. Szempontunkból ez azt jelenti, hogy a megye vagy megyék megszervezése feltétlenül megelőzte az egyházmegyék kialakítását egy-egy területen. Mivel tehát a pécsi püspökség alapítására 1009-ben került sor, nehezen elképzelhető, hogy a püspökség területén egy vagy több megye ne létezett volna már korábban. Nyilvánvalónak tunik ugyanakkor, hogy a pécsi egyházmegye területén már a püspökség alapításakor is létező megye vagy megyék között mindenekelőtt Tolna vagy Baranya - esetleg mindkettő - jöhet szóba, ám biztosat mondani e kérdésben aligha lehet.
Hasonló érvelés két további egyházmegye esetében is megállhatja a helyét.[...] Az egri püspökség Szent István uralkodása alatti alapításához komolyan figyelembe vehető kétségek aligha férhetnek. Ebben az országrészben alighanem a későbbi Heves(újvár), Abaúj(vár) és Sáros megyéket magában foglaló egykori Újvár megye jelenthetné a legkézenfekvőbb megoldást. [...] Az egri püspökség területén ugyanakkor néhány más megye esetében sem lenne meglepő, ha idővel bebizonyosodnék, hogy Szent István-koriak: e tekintetben, elsősorban Borsodra és Szabolcsra gondolhatunk.
A másik bizonyosan Szent István uralkodása idején alapított egyházmegye, amelynek területéről még egyetlen megyét sem vettünk számba, a kalocsai. [...] Az egyházmegye területén létesült megyék közül mind Bodrog, mind Bács esetében felvethető a megye Szent István-kori megszervezésének gondolata, ám a részleteket illetően forrásaink cserben hagynak bennünket.
A váci és a bihari püspökség esetében azonban a fenti érvelés nem alkalmazható. E két utóbbit ugyanis a Szent István által létesített egyházmegyék közé szokás sorolni ugyan, ám ez az álláspont kizárólag a hagyomány erején alapul, s mindkét esetben megfontolásra érdemes körülmények szólnak amellett, hogy a két püspökség valamikor 1038 után jött létre.
Az "ősmegyék" fehér foltja
Másfajta kombinációkra ad lehetőséget, ha bevonjuk vizsgálódásaink körébe azokat a megyéket, amelyek Szent István-kori forrásainkban nem szerepelnek ugyan, de korai - 11. századi - létük igazolható, vagy legalábbis okkal feltételezhető. [...] A megyeszervezetben igenis történtek változások a Szent István halála és a 11. század végi konszolidáció között eltelt időszakban.
Mindezek alapján aligha marad más választásunk, mint annak kényszeru tudomásulvétele, hogy a Szent István által létrehozott megyék azonosítása gyakorlatilag lehetetlen még akkor is, ha - meglehet, helytelenül - a megyeszervezés szempontjából egységes időszakként tekintünk az első ezredfordulót követő négy évtizedre, s figyelmen kívül hagyjuk azt a lehetőséget, hogy például az 1009-ben említett Visegrád és Kolon megye talán már Szent István uralkodása idején átadta helyét utódainak. Határozottan legfeljebb az állítható, hogy a forrásainkban említett tíz, illetve az egri és a kalocsai egyházmegyék területén feltételezhető legalább egy-egy, összesen tehát tizenkét megyénél minden bizonnyal több, a 12. században emlegetett mintegy hetven megyénél, illetve ispánságnál pedig bizonyosan kevesebb megyével számolhatunk Szent István királyságában.
ENGEL PÁL: A kereszténység győzelme Magyarországon. I. István és utódai
Géza utóda 997-ben Vajk lett, aki megkeresztelése óta az István nevet viselte. Trónra léptekor szilárd fejedelmi hatalmat kapott örökségül, és a kezdeti akadályokon könnyen úrrá lett. Mindamellett még hátra volt a tulajdonképpeni szervező munka: hatalmának feltétlen elismertetése az ország egész területén és a keresztény egyház szervezetének kiépítése. Valamikor ekkortájt jött létre az az új politikai rendszer is, amelyen ezentúl az Árpádok uralma nyugodott egészen a 13. század elejéig. [...]
Az ország egyesítése
István uralkodásának első aktusa az Árpád-házi tartományok egyesítése volt. Ehhez az alkalmat idősebb rokona, Koppány fellépése szolgáltatta, aki a szeniorátusi elv alapján magának követelte a fejedelmi trónt, emellett - valószínûleg a levirátus pogány szokására hivatkozva - Géza özvegyének kezét is. István 998-ban Veszprém mellett csatában legyőzte nagybátyját, Koppányt, holttestét felnégyeltette, és a darabjait hatalma szilárdságának jeléül Veszprém, Győr és Esztergom kapujára függesztette ki. A negyedik darabot másik nagybátyja, anyjának testvére, a pogánysággal kacérkodó Gyula kapta meg, mintegy intésül, hogy uralma nem lesz hosszú életû. Nem is volt. Országát, Erdélyt István már 1003-ban bekebelezte és külön kormányzóra bízta. A gyula azonban kegyelmet kapott, és leszármazottait később a magyar előkelők sorában találjuk.
István uralma ettől fogva az Árpádok egész országára kiterjedt. [...]
A koronázás
A koronázás háttere a korai magyar történelem egyik legtöbbet vitatott kérdése. [...] Nincs okunk kétségbe vonni, hogy a korona a pápától származott, de nyilvánvaló, hogy a küldéséhez Ottó is hozzájárult. Közös politikájukba tökéletesen beleillik István felruházása a királyi címmel, és ezzel Magyarország betagolása a keresztény imperiumba anélkül, hogy ez valóságos függő viszonyt jelentett volna István számára. Ilyesminek ugyanis, bármit képzeltek is a kortársak a szimbólumok mögé, politikájában nyoma nincs.
Külpolitika
István is folytatta apja politikáját, amennyiben jó viszonyra törekedett legerősebb szomszédaival. A bizánci II. Baszileioszt 1018-ban segítette a bolgárok legyőzésében, sógorával, II. Henrik (1002-1024) császárral pedig barátságban élt. A száli dinasztia kihalásakor azonban örökösödési igénnyel lépett fel, részt követelve fiának a bajor hercegségből, s emiatt háborúba sodródott az új császárral, II. Konráddal. Konrád 1030-ban Magyarországra nyomult, de vereséget szenvedett, és kénytelen volt Bécsről és környékéről lemondani.
Az igazi gondot a trónöröklés kérdése jelentette István számára, miután egyetlen fia, a szent életûnek mondott Imre 1031-ben vadászbaleset áldozata lett. [...]
Szent István utódai
1301-ig Péter volt az ország egyetlen idegen származású uralkodója. Nem lehet csodálni, hogy a magyar urak nem tudták elfogadni. Rossz néven vették, hogy István özvegyét, Gizellát kiforgatta vagyonából és őrizet alá helyezte. Azt is, hogy <192>ordító németekkel” és <192>fecsegő olaszokkal” veszi magát körül. 1041 őszén elûzték, és egy előkelő magyar (állítólag kabar) nemzetség fejét választották királlyá, Abát, keresztény nevén Sámuelt (1041-44). Aba, István nőági rokona volt. Talán sógora vagy unokaöccse, nem tudjuk biztosan. De azt tudjuk, hogy szintén a kereszténység meggyőződéses híve, ám erőszakos és kíméletlen volt, úgyhogy uralma alatt hamarosan senki sem érezte biztonságban magát. [...]
Aba bukásával ismét Péter vette át az uralmat. Hatalmát ezentúl elsősorban a császár támogatására kívánta alapozni. 1045-ben Székesfehérvárra hívta Henriket, s ott pünkösdkor, május 26-án ünnepélyesen átadta kezébe a királylándzsát, amivel országát birodalmi hûbérré nyilvánította. Állítólag még a bajor törvényeket is bevezette. Ezek a lépései nemcsak a szunnyadó pogányság, hanem az istváni új rend híveit is felháborították.
A keresztény urak és főpapok, Árpád nemzetségétől remélve a bajok orvoslását, 1046-ban visszahívták Lengyelországból Vazul fiait. A pogányok viszont úgy látták, hogy a fordulat a régi rend visszatérését is jelenti, és szerte az országban papokat és szerzeteseket gyilkoltak le. [...]
Az új rend szilárdsága
István királysága azonban szilárdnak bizonyult és túlélte a válságot. A nagyok többsége továbbra is keresztény királyt akart, ezért Vazul fiai közül a pogány szimpátiáiról ismert Levente mellőzésével az ifjabbat, Andrást választották meg (1046-1060). Személyében újból az Árpádok dinasztiája került hatalomra, és azt kihalásáig, 1301-ig szilárdan meg is tartotta. [...]
A gondokat, nem először és nem utoljára az Árpádok történetében, a trónutódlás kérdése okozta. A dinasztia restaurációját úgy is lehetett értelmezni, hogy visszatérést jelent a szeniorátusi öröklés ősi rendjéhez. A királyság örököseként - a pogány Levente korai halála után - Vazul harmadik fia, Béla jött számításba, aki kevéssel a trónváltozás után szintén hazatért, és hercegi címmel az ország keleti harmadát kapta meg bátyjától kormányzásra.
A hercegség intézménye
A hercegség (ducatus) intézménye, mely az ország kormányzásának területi megosztását jelentette a király és legközelebbi rokona között, 1107-ig állt fenn. Ennek előzménye valószínûleg a 10. századi, közelebbről nem ismert dinasztikus osztozkodásokban kereshető. [...]
A mindenkori herceg a Tiszától keletre eső országrészt és Nyitra vidékét kormányozta, hatalmának súlypontja úgy látszik Biharban volt. Tartományában uralkodói jogokat gyakorolt, így pénzt is veretett, csupán egy téren nem kapott szuverenitást: a külpolitikában.
András király eleinte zavartalanul mûködött együtt Béla herceggel, de 1053 körül fia született, Salamon, és ezt követően azon fáradozott, hogy az ő számára biztosítsa a trónt. Még életében királlyá koronáztatta, és 1058-ban eljegyezte a nemrég elhalt III. Henrik kiskorú leányával, Judittal. Öccsét is megpróbálta rábírni, hogy lemondjon öröklési jogáról. [...] András csatát vesztett, és az ott kapott sebeibe hamarosan belehalt. Az általa alapított tihanyi bencés apátságban temették el, ahol az egykorú altemplom és egy ott talált vörösmárvány sírkő ma is emlékeztet rá. Fiát, Salamont a hívei Németországba menekítették, míg Bélát december 6-án megkoronázták.
Az egység győzelme
I. Béla (1060-1063) rövid uralkodását a pogányság utolsó nyílt fellépése tette emlékezetessé. 1061-ben Székesfehérvárott, ahol törvénynapot tartott, közrendûek óriási tömege sereglett össze és zavarba ejtő kérésekkel állt elő: valamennyi pap megkövezésére, karóba húzására és általában lemészárlásukra óhajtották elnyerni a király felhatalmazását. Béla három nap gondolkozási időt kért, ezalatt összeszedte hadait, majd szétverte a gyülekezetet. A kereszténység győzelme immáron végleg biztosítva volt. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
