Horvátok és magyarok

A magyar-horvát kapcsolatok előtörténete a 10. évszázad második felében egy mostanáig kevéssé figyelembe vett párhuzammal kezdődik. Ahogyan Spalatoi Tamás krónikás leírja, Bizánc valamikor 969 és 998 között Drziszláv (Drislav) horvát uralkodónak juttatta a királyi hatalom jelképeit. Azóta ő és utódai Horvátország és Dalmácia királyainak nevezték magukat. Két olyan felirat is fennmaradt, amelyen Drziszláv a rex (király), valamint a dux magnus (nagyherceg) címet is viseli.

Bizánc jogigénye újjáéled

Annak ellenére, hogy a hasonlóság közte és az első magyar király, István között szembeszökő, a kettejük köz
ti különbségek mégis lényegesek. Drziszláv egy már régen kereszténnyé lett nemzetség leszármazottja volt, és egy olyan királyság fölött uralkodott, amelynek kezdetei Nagy Károly karoling császár korára (768-814) mennek vissza. Ennek a nemzetségnek a tagjai nemzedékek óta rexnek nevezték magukat. A bizánci birodalom újonnan keletkezett igényeit Horvátországra Tomiszláv király kora óta (kb. 910/927) lehetett tapasztalni, aki bizánci prokonzulként átvette a dalmát szigetek és a tengerparti városok feletti uralmat. A királyi hatalom jelképeinek átadása Drziszlávnak valójában a Keletrómai Birodalom jogigényét élesztette fel az antik Dalmácia fölött.
Ilyen vonatkozásban az első magyar király megkoronázása is a pápa és III. Ottó német császár közti szövetség azon kísérletének tűnik, hogy a Nyugatrómai Birodalom határán egyensúlyt hozzon létre a bizánci politikai offenzívával szemben. A két István - ti. a magyar és a forrásainkban Istvánnak is nevezett horvát Drziszláv - az egymással szembenálló két birodalom szimbolikus képviselője volt, akiknek a megkoronázását a két birodalom és egyház határvidékén zajló hatalmi játék eredményezte.
Drziszláv trónját legidősebb fiára, Szvetoszlávra hagyta, két fiatalabb testvére azonban, Kreimir és Gojszláv azon a véleményen volt, hogy meg kell osztani a hatalmat. Fellázadtak Szvetoszláv ellen és elvették tőle a koronát. Feltételezhető, hogy a két testvér apjuk politikáját is meg kívánta változtatni, és új támogatójukat III. Ottó német-római császárban keresték. Már az örökség megosztásának gondolata - amely valószínűleg régi frank eredetű hagyomány, és amely az egyeduralom bizánci gondolatával fordul szembe - lényeges különbségeket mutat fel az uralkodócsalád politikai felfogásában.
II. Bazileiosz bizánci császár (963- 1025) viszont Orseolo Péter velencei dózsénak megadja a hozzájárulást egy horvátországi és dalmáciai katonai vállalkozáshoz. A velencei hajóhad arra kényszerítette a tengerparti és szigeteken lévő városokat, köztük a Biograd (Fehérvár) nevű királyi várost is, hogy alávesse magát a velencei és ezzel a bizánci fensőségnek. Szvetoszláv leváltott király a dózsét Trogirban várta, ahol a velenceieknek átadta István fiát.

Dinasztikus kapcsolatok

A fiatal István, akit édesapja Velencébe küldött, a horvát uralkodóház első olyan tagja volt, aki családi kapcsolatokba került a magyar Árpád-dinasztiával. Feleségül vette Péter dózse lányát, akinek Ottó nevű fia a magyar István király testvérét vette el. A hiányos források ellenére úgy tűnik, hogy a két dinasztia közötti kapcsolatok a későbbi generá-ciók során is állandósultak. Zvonimir királyt, aki talán a száműzött István herceg egyik utóda, 1075-ben Salonaban (Solin) koronázta meg VII. Gergely pápa küldötte. Felesége I. Géza magyar király (1074-77) Ilona nevű testvére volt.
Még mindig nem tisztázott, vajon a horvát uralkodók az Árpádok dinasztiájával együtt uralkodtak-e a 11. század első fele óta Nyugat-Szlavóniában?
Tény, hogy Zvonimir királyt az 1060-as években a karintiai Ulrik gróf elleni háborúban támogatta sógora, Géza és annak unokatestvére, Salamon magyar király. [...]
Ennek a révén a két dinasztia közötti kapcsolat még szorosabbá vált. Feltételezhető, hogy Zvonimir a másik sógorával, Lászlóval, örökösödési szerződést is kötött. (Zvonimir halála után özvegye megkísérelte testvére javára megszerezni a horvát trónt, amit csak egy meglévő szerződés alapján tehetett.)
Zvonimir halála után, 1089-ban a horvátországi helyzet eléggé kaotikus lehetett. III. István, Zvonimir utódja, a Trpimirovioek főágának utolsó tagja lehetett. Azonban fiatalon hunyt el, ráadásul uralma csak a horvát királyság központi területeire korlátozódott. [...]

Szent László hódításai

László magyar király (1077-1095) - anélkül, hogy szervezett ellenállásba ütközött volna - katonáival Szlavónián és Horvátországon keresztül jutott el a tengerpartra, egészen Biograd városáig, és joggal írta egyik levelében, hogy "csaknem egész Horvátországot elfoglaltam".
[...] Megalapította a zágrábi püspökséget, Szlavónia vallási központját. (A zágrábi püspökség alapításával a kalocsai egyházmegye területe a Száva folyó déli partjáig ért.)
A második intézkedés, amelyet László horvátországi helyzetének megerősítésére hozott, Álmos nevű unokaöccsének horvát királlyá való kinevezése volt. Hogy sor került-e megkoronázására és a király címe hogyan hangzott, az bizonytalan. 1075 óta, ha ugyan nem korábban, Horvátország pápai hűbérbirtok volt, és II. Orbán pápa beleegyezése nélkül senkit sem lehetett a horvát koronával megkoronázni. Horvátország és Dalmácia királyi koronája valószínűleg a spalatói érsek kezében volt, akinek pápa iránti hűsége kizárta, hogy ezeket a magyar hercegeknek adja át. Ráadásul Spalato városa, más dalmát városokkal együtt, megint bizánci uralom alá került, és László nem tudta meghódítani Dalmáciát. Így Álmos új királyságában tényleges elismerés nélkül uralkodott, és helyzete a pápa és a bizánci császár ellenségessége következtében megnehezült.

Könyves Kálmán a horvát trónon

Ennek a tisztázatlan helyzetnek a következménye volt a horvátországi magyar uralom meggyengülése. Valószínűleg Biogradban tudta magát tartani egy csapat, de az ország belsejében, Knin királyi város vidékén a horvát Péter király lett az úr. [...]
Péter 1097-ben meghalt, ekkor Kálmán magyar király (1095-1116) egy csapata Biográd alá vonult, hogy ott fogadja a normann királylányt, Kálmán jegyesét. Péter halálával nem volt más jelölt a horvát trónra, mint Kálmán maga, bár öt év is eltelt, amíg Biográdban Horvátország és Dalmácia királyává koronázták.
A magyar király helyzete sem külpolitikai, sem belpolitikai vonatkozásban nem volt kedvező. Ellenségek által fenyegetve és Álmos öccsével konfliktusban Kálmán királynak valószínűleg nem volt elég ereje és akarata, hogy a horvátországi helyzetnek ura legyen. Ráadásul az önálló horvát királyság gondolata ekkor valószínűleg sokkal elevenebben élt még, mint a későbbi időkben.
Csak a Horvátország központi területeit, Zárát (Zadar) és környékét ellenőrzésük alatt tartó helyi előkelőkkel való kiegyezés tette lehetővé, hogy Kálmán megkoronáztassa magát, és azután meghódítsa a tengerparti városokat. A katonai akciókat diplomácai tárgyalásokkal kombinálva két év alatt, 1103 és 1105 között meghódította Dalmácia középső és északi részének a tengerparton és szigeteken fekvő városait. Itt is tárgyalásokat folytatott a városok képviselőivel, s miután jóváhagyta és megújította régi jogaikat, gazdag ajándékokat juttatott ezeknek a városoknak. A zárai győzelemmel majdnem az egész horvát és dalmát királyság Kálmán király ellenőrzése alá került.