A honfoglalás előzményei

Magyarok és elődeik, II.

A "hétmagyar" nép és a kabarok honfoglalása ténylegesen a 9. század végén következett be, s ennek az eseménysornak az okai és körülményei felől ma már többet mondhatunk, mint ami régi történelemkönyvekben olvasható. [...]

I.
894: újabb népvándorlás a sztyeppén

A magyar honfoglalás nem egyetlen okra vezethető vissza, de döntő mozzanata az a besenyő támadás volt, amely az Etelközben lakó magyarokat 895-ben érte. […]

Aszály és iráni hódítás

A belső-ázsiai népvándorlások okai között több tényezővel kell számolnunk. Aszály vagy éghajlatváltozás során beálló kiszáradás ugyanúgy legelőhiányhoz vezethet, mintha kedvező feltételek között a jószágállomány túl nagyra fejlődik. A tényleges vagy relatív legelőhiány a legelőért vívott harcokhoz vezet. A háborúk a győztes fél számára új legelőt és több állatot jelentenek, a vesztes fél számára viszont hazája és állatai elvesztését, amit ez kedvező esetben egy másik törzs vagy nép legelőinek és állatainak elfoglalásával pótol. Ilyen okok a steppeországúton többször váltottak ki sorozatos népeltolódást. A 9-10. század fordulóján számolhatunk is egy szárazabb periódus kezdetével; az éghajlatváltozás azonban csak elkésve és közvetve hat vissza, s a történeti adatok szerint a 894 körüli népvándorlás közvetlen elindítója nem klímaváltozás, hanem egy rendkívüli méretû mohamedán támadás volt. [...]

A 892-ben uralomra jutott Izmael ben Ahmed a következő évben nevezetes hadjáratot indított a steppei "türkök" ellen. Mint a kortárs Tabari elmondja, a hadjárat tavasszal vette kezdetét és olyan eredményes volt, hogy a türk fejedelemnőt, a katunt is elfogták, 10 ezer foglyot ejtettek és megszámlálhatatlan lábasjószágot és hátasállatot hajtottak el; a zsákmányból állítólag minden mohamedán harcosra 1000 dirhem jutott. [...]

Az úzok, állatállományuk nagy részének elvesztése után, a steppe íratlan törvényei szerint nyugati szomszédaikra, a besenyőkre rontottak.

Hazátlanná vált besenyők

A besenyők 750 és 850 között tûntek fel a belső-ázsiai steppenépek között, amikor is egy tibeti nyelvû ujgur követjelentés szerint csak 5000 harcost tudtak kiállítani. 870 táján a Volga alsó szakaszától keletre fekvő steppén nomadizáltak; ez idő tájt a lovakban, marhákban és juhokban, valamint arany- és ezüstedényekben való gazdagságuk közismert volt. Ez volt a fő oka, hogy a 893-ban állataikat elvesztett úzok megrohanták a besenyők országát.

Konstantín bizánci császár a besenyők megjelenésekor készített jelentés alapján arról számol be, hogy 894 táján az úzok a kazárokkal összefogva kiûzték a besenyőket az Urál folyó vidékén levő hazájukból. […]

A Volgán átmenekült besenyők hazátlanokká és nincstelenekké váltak. A Volga és Don köze legfeljebb pihenőhelyet nyújtott nekik, mert dél felől Kazárország, észak felől pedig az erdős steppe lakói, a burtászok és volgai bolgárok zárták el az utat. Ebben a helyzetben a besenyőknek nem volt más választásuk, mint átkelni a Donon, és a magyaroktól elragadni azt, amit elvesztettek: legelőt, állatot, új hazát. Hogy ez a besenyőknek sikerült, azt a Duna-tájon zajló események könnyítették meg.

II.
A magyarok megjelenése

Kárpát-medencei "végvidékek"

A Kárpát-medence három szomszédos ország végvidéke volt. A Regino említette "karantán végek" a Dunántúllal, a "morva végek" a Felvidék nyugati felével, a "bolgár végek" pedig Erdéllyel és a Dél-Alfölddel azonosíthatók, míg az "avar pusztaság", az Alföld nagyobbik, felső fele kiürített gyepûelve volt a szomszédos hatalmak között.

E térség politikai állapota jól ismert kellett legyen a magyarok előtt, akik 862 óta többször megfordultak ott egyik vagy másik háborúban álló fél hívására. [...] 892-ben Karlmann fia, Arnulf, a keleti frank uralkodó hívta segítségül a magyarokat Szvatopluk ellen.

Magyar "segítség" a frankoknak

[...] E szerződéssel a Duna-völgyi térségben egy morvaellenes keleti frank-bolgár szövetség jött létre, s a politikai erők polarizálódásához rövidesen hozzájárult, hogy Bölcs Leó császár a bolgárok ellen egy bizánci-magyar szövetséget hozott létre.

Magyarok Bizánc oldalán

Amióta a népvándorlás meg-megújuló rohamai fenyegették a keletrómai birodalmat, Bizánc urainak második fegyverévé vált egy ravasz diplomáciai fogás: a barbár népek egymásra uszítása. Az avar birodalom bukása után az avar harcosokkal megerősödött Bolgárország ellen nem volt kit mozgósítani, és Bizánc tehetetlenül állt a bolgár támadásokkal szemben. [...]

A görög-bolgár ellentét egy Bulgá- riát sértő kereskedelmi korlátozás nyomán robbant ki. Simeon cár eredménytelen tiltakozás után hadat indított a császár ellen, és Macedóniában megverte az ellene vonuló bizánci sereget.

A császár erre magyar segítséget kért a bolgárok ellen. Az ajándékokkal megrakott főrangú követ az Al-Dunánál találkozott Árpáddal és Kurszánnal, és rávette őket, hogy küldjenek sereget Simeon ellen. [...] A sereg vezetését Leventére, Árpád fiára bízták, ami mutatja, hogy ebben a kalandozásszerû akcióban csupán egy-két törzs vitézei, néhány ezer lovas vett részt. Miközben Nikifórosz Fokász görög hadvezér délről támadta Bolgárországot, Levente serege sikeresen szállt parta északon, több ütközetben megverte a bolgárokat. [...]

Ezt a hadjáratot, amelyet bizánci források a 891-i napfogyatkozás és István pátriárka halála (893) után beszélnek el, a 894. évre kell tennünk.

III.
Országvétel

Szövetség a morvákkal

894-ben, amikor a morvaellenes frank-bolgár koalícióval szemben egy bolgárellenes bizánci-magyar szövetség jött létre, Szvatopluk csak a természetes szövetségesül kínálkozó magyarokhoz fordulhatott segítségért. [...] Ennek a nagy horderejû szerződésnek az emléke maradt meg a fehérló-mondában, mely szerint Szvatopluk szerződést kötött Álmos fia Árpáddal, Kündü fia, "Kusid" közbenjárásával. A monda szerint Árpád fehér lovat, nyerget és féket küldött a morva (marót) fejedelemnek, és egy csomó füvet, egy korsó vizet és egy marék földet vett tőle.

Ez az utóbb országvételnek magyarázott eljárás valójában a nomád szerződéskötés rítusa volt. [...] Theotmár salzburgi érsek arról tudósít, hogy a magyarok előzőleg a morvákkal szövetségben pusztították el Pannóniát, ez a pusztítás pedig a Fuldai Évkönyvek szerint 894-ben zajlott le, nyilvánvalóan a Szvatoplukkal kutyára, fûre, vízre, nyeregre és fékre kötött szerződés folyományaképpen.

Szvatopluk halála

A magyar had Pannóniában kalandozott, amikor Szvatopluk fejedelem váratlanul meghalt. A fehérló-monda szintén a magyarok pannóniai benyomulásához kapcsolja a morva fejedelem halálát, de tódítva úgy állítja be, hogy a győztes magyarok elől menekülve fúlt a Dunába. [...]

E hadjárat történelmi jelentősége abban áll, hogy ehhez a katonai akcióhoz kapcsolható a honfoglalás kezdete. A magyar sereg, amely valószínûleg kabarokból állt egy herceg vezetése alatt, a pannóniai kalandozás ideje tájt értesülve Szvatopluk haláláról, feltehetően haza sem tért Etelközbe, hanem a Felső- Tisza-vidékre vonult vissza. [...]

A magyar hagyomány ilyetén értelmezését a Fuldai Évkönyvek adatával is támogathatjuk. Eszerint a kalandozók a 894-ben foglyul ejtett férfiakat - akiket Etelközben munkára lehetett volna fogni vagy a görögöknek eladni - megölték, és csak fiatal nőket vittek magukkal. Ha e feljegyzés nem a krónikás túlzása, ez inkább arra mutat, hogy nem otthonukba tértek meg, és családjuk távol volt.

Árpád diadalmas honfoglalása

A pannóniai kalandozást és a Felső-Tisza-vidékre való visszavonulást talán még 894 őszén, de legkésőbb 895 elején követhette Árpád fejedelem leereszkedése a magyar törzsek lovassága élén a Vereckei-hágón át az Alföldre, aminek emlékét a magyar hagyomány mint Árpád diadalmas honfoglalását őrizte meg. [...] Árpád serege elsőként nyilván az Alföld déli felére kiterjedő "bolgár végeket" támadta meg, elfoglalva a bolgárok földvárait, Csongrádot, Titelt és más erősségeket. [...]

Ha most felvetődik a kérdés, hogy Árpád ezúttal a véglegesség igényével nyomult-e a Kárpát-medencébe, avagy ez is csak kalandozó hadjárat volt, inkább a tudatos foglalás mellett vagyunk. Nemcsak a magyar hagyomány egyértelmû vallomása szól emellett, hanem az a tény is, hogy magyar fejedelmek kalandozó hadjáratokban sohasem vettek részt.

Más kérdés, hogy a haditervbe számítási hiba csúszott be, és a győzelmes foglalás csak egy hozzá kapcsolódó vereség és menekülés révén alakult "honfoglalássá".

Honvesztés Etelközben

Az Európában alig ismert magyar lovasság gyors sikerei 894-ben arra késztették az egymással küzdő Duna-völgyi hatalmakat, hogy abbahagyják a harcot. Nemcsak a morvák és frankok kötöttek sietve békét, hanem Simeon bolgár cár is tárgyalásokba bocsátkozott Leó görög császár megbízottaival. [...] Simeon azonban nem tárgyalt a követtel, hanem tömlöcbe vettette, mert csak azt akarta elérni, hogy a görögök elvonuljanak, maga pedig bosszuló hadjáratot intézhessen a magyarok ellen. A magyarok elleni hadjáratra kiváló alkalmat szolgáltatott a harcra kész besenyők megjelenése a Don mellékén.

A besenyők, akiket 894 körül a meglepetésszerû úz támadás menekülni kényszerített, és sem idejük, sem módjuk nem lehetett rá, hogy állatállományukat a Volgán átszállítsák, kis ideig a Volga-Don-könyöktől északra elterülő steppén húzhatták meg magukat. Mint Konstantín császár besenyő hagyomány alapján írja, sikertelenül próbálkoztak földet és életlehetőséget szerezni maguknak; azt a területet ugyanis, amely életmódjuknak megfelelt volna, Kazáriát és a Középső-Volga-vidéket, katonailag felkészült nomád államok tartották kézben. Így nem maradt más út számukra, mint a magyarok országát, Etelközt elfoglalni. [...]

A besenyők a Don középső szakaszán meglepetésszerûen keltek át, és - mint Konstantín császár írja - a magyarok határőreit elûzték. A határvédő népelemek, bizonyára kabar nemzetségek, egy népvándorlást feltartóztatni képtelenek voltak. Siker reményében csak az egész magyar haderő vehette volna fel a harcot a kisebb számú besenyők ellen, de csak akkor, ha készen várta volna az ellenfelet a Don átkelőinél. A magyar haderő távollétében ellenállásra gondolni nem lehetett, csak menekülésre, ami a határőrök riasztása után idejében kezdetét vehette.