Magyarország a modern román kultúra bölcsője.

"Románia valamennyi prófétája és azok, akik megteremtésére törekedtek, a magyarok nagylelku türelme mellett és pártfogása alatt nőttek fel, és nemzeti ezméiket, valamint a románok egyesülését célzó törekvéseiket a magyarországi sajtószabadság lehetőségeivel élve hirdették" - Ion Heliade-Radulesci, a modern román nemzeti kultúra egyik alapító egyénisége nyilatkozott így 1858-ban Párizsban, a számuzetés keseruségében, mindenekelőtt a budai Egyetemi Nyomdára és az erdélyi triászra utalva.

Mi vezette az erdélyi román értelmiségieket Budára? Mit adott nekik az európai élet ritmusába kapcsolódó Duna menti város? És mit tettek itt népük muvelődése értekében?

Román nyelvtan - latinul

Az "erdélyi triász": Samuil Micu-Klein (1745-1806), Gheorghe Sincai (1754-1816) és Petru Maior (1756-1821), a román felvilágosodás élcsapata Rómában és Bécsben teológiát tanultak. Szerzetesek lettek, a kolostori aszkézist azonban értelmetlennek tartották. [...]

Mindhárman a román nyelv újjáteremtésén fáradoztak. Micu és Sincai 1780-ban Bécsben tették közzé latinul az első román nyelvtant, amelyben - hitet téve a román nyelv latin jellege mellett - javaslatot tettek a cirillbetuk latinnal való helyettesítésére. E mu kiadása korszakhatár a román filológiában. A megújulásé és egyben a káoszé is. Hiszen csak 80 esztendő múlva tették hivatalossá a latin betus írást Romániában! [...]

A triász Pest-Budán

II. József, "a kalapos király" birodalmi patriotizmusa és a rendi világ elleni fellépése a népmuvelésben és a közigazgatásban hivatalt viselő románoknak kedvezett. Sincai például tanfelügyelőként iskolákat szervezett, tankönyveket írt, ill. fordított németből (bevezetés az aritmetikába és a katekizmus). Ám amikor a román nemzetet Erdélyben önálló, a rendi nemzetekhez hasonló jogokkal felruházott jogalanyként akarták elismertetni, és az egyházat is a nemzeti politika szolgálatába akarták állítani, szembekerültek az állami és még inkább az egyházi vezetéssel.

Micu egy ideig visszahúzódott a kolostor nyugalmába. A legtermékenyebb román tollforgatóként egész sor teológiai és filozófiai értekezést tett közzé, a Bibliát is lefordította, bár életmuve nagy része kéziratban maradt ránk. A balázsfalvi nyugalmat odahagyva 1803-ban Budára jött cenzornak, hogy aztán olyan pompával temessék el, mint görög katolikus papot addig itt soha. Munkáját az időközben korrektorként alkalmazott huséges barát, Sincai folytatta.

Gheorghe Sincai - sok meghurcoltatás után - valósággal újjászületett Pest-Budán. Élete nagy muvén, "A románok és más népek krónikájá"-n dolgozott, amit ki akart adni latinul. Közben az 1780-ban megjelent nyelvtant dolgozta át és jelentette meg újra. [...]

Az új román cenzor, Petru Maior - aki azt vallotta, hogy "bármiképpen is változzon a szerencse, az okos ember mindig boldog" - Budán éppúgy feltalálta magát, mint Erdélyben, ahol szászrégeni főesperesként küszködött - olykor írástudatlan - papjaival és - gyakorta gyanakodó - híveivel.

Maior után nem is maradt sok kiadatlan kézirat, legfeljebb az a két egyházjogi értekezése, amelyekben a pápa csalhatatlansága ellen nyilatkozott. Igaz, román egyháztörténetét betiltották, többek között azért, mert az erdélyi püspökről is élesen írt. Fő muve: "A románok eredetének története Dáciában" 1812-ben látott napvilágot. Egyszerre jellemzi nacionalista dogmatizmus és történelmi realitásérzék. A jezsuita kollégiumokban elsajátított érvelési technikával és a gyulölködés szenvedélyességével akarja megsemmisíteni azt, aki nem ért vele egyet. Miként "az igaz Isten az igaz Istentől", úgy származnak a románok a rómaiaktól - hirdette. A Dáciát meghódító római ősök nem keveredtek alacsonyabb rendu elemekkel: legyőzött, hitvány dákokkal és jövő-menő nomádokkal. A magyarok viszont nem voltak elnyomók: "A magyar nép nem csinált semmi igazságtalanságot a románnak." A két nemzet - fejtegeti Maior Anonymusra hivatkozva - szerződést kötött egymással. A nemesek egyenlők: a magyar közember éppen úgy nem viselhet hivatalt, mint a román. A társadalmi és nemzeti közbéke mindenki kötelessége.

A mu a nemzeti ébredés forrongó korszakának valóságos bibliája lett. 1834-ben - moldvai megrendelésre - újra kiadták, bár ez már inkább csak szimbolikus gesztus, hiszen a román szellemi élet súlypontja időközben Erdélyből és Magyarországról áttevődött a dunai fejedelemségekbe.

Buda - a román könyvkiadás fellegvára

A múlt század első évtizedeiben Buda adott otthont a legtöbb román nyelvu könyvet a legrendszeresebben kiadó nyomdának. Az 1780-tól 1830-ig eltelt ötven évben kb. 200 román nyelvu könyv jelent meg itt, míg a 17. század közepétől Bukarestben 318, Jászvásárt 272, Nagyszebenben 187, Balázsfalván 164, Rîmnicben 146 és Bécsben 94. A budai Egyetemi Nyomda legtermékenyebb időszaka 1806-1818, sőt akadt olyan esztendő is, amikor több mint tíz román nyelvu mu látott itt napvilágot. (Bukarestben ekkortájt szünetelt a könyvkiadás!)[...]